Így hazudik Orbán évek óta az M6 és M60 folytatása kapcsán

Ígért Orbán Viktor és a Fidesz már fűt-fát, itt egy konkrét példa, ami jól ábrázolja, hogy milyen betegesen képesek hazudozni a fideszesek. 

2013. áprilisában az Ormánságban, Kémesen ülésezett a kormány, ahol a Dunántúli Napló közvetítése szerint (is) egy emlékezetes főnök/beosztott párbeszéd zajlott le Orbán Viktor és Zsuzsanna (alias Németh Lászlóné) akkori fejlesztési miniszter között (a videón 15:49-nél):

„Zsuzsanna, hogy állunk az M6-os autópálya meghosszabbításával?” A megszólított azt válaszolta, zajlik az előkészítés, de a miniszterelnök félbeszakította: „Zsuzsanna, 2018-ig elkészül a meghosszabbítás a horvát határig?” „Igen” – hangzott a válasz.

Ezen az emlékezetes kormányülésen kiderült az is, hogy a kabinet támogatja egy Dráva-híd építését Vejtinél, ahol ezt megelőzően komp kezd üzemelni. Csakhogy az odavezető út megépítését bürokratikus akadályok nehezítik. 

„Mi tart ennyi ideig? Az állam mi vagyunk, mi adjuk az engedélyeket, nem? Brüsszelbe kell ezért is utaznunk?” – kérdezte Orbán Viktor. – „Zsuzsanna, mennyi ideig tart megépíteni az  utat, konkrétumot mondjon, legyen szíves!”
„Idén még meglesz” – közölte Németh Lászlóné.

A nagyon tanulságos standup comedy-t számtalan fideszes tótumfaktum ígérgető nyilatkozata is követte. Néhány példa:

 „A kormány célja, hogy az M6-os és az M60-as autópálya elérje az országhatárt a következő uniós költségvetési időszakban.” (Fónagy János, 2013.06.11.)

 „Az M4-es autópálya meghosszabbításával Berettyóújfalu irányában vezetné a forgalmat, az épülő M43-as autópálya Nagylaknál éri majd el a határt, az M6-os folytatása pedig Horvátországig tart majd – tudatta az államtitkár. Hozzátéve: az M60-as sztráda pedig a Drávát átlépve Horvátországba, illetve Szlovéniába vezet majd.” (Lázár János, 2014.03.22.)

„2018-ig az M6-os, 2020-ig az M60-as autópálya el fogja érni a magyar-horvát határt, és a gyorsforgalmi összeköttetések mellett öt regionális útkapcsolat megépítéséről folynak az egyeztetések.” (Szijjártó Péter, 2014.07.24.)

Aztán 2014 decemberében Orbán és sleppje vissza is vonta a Baranya megyei közlekedésfejlesztés aktuális feladatairól szóló kormányhatározatot, így a fideszesek kampányígéreteivel ellentétben nem hosszabbítják meg a 67-es főutat Horvátországig, nem épül híd a Dráván, és az autópályát sem építik tovább Pécstől Szentlőrincen és Szigetváron – vagyis a Fidesz által ősszel elbukott városokon – át az országhatárig.

Aztán 2015 ápriliásban Orbán Viktor arról hazudozott Pécsett, hogy – a másik nagy “igazmondóval” – Páva Zsolttal megállapodtak arról, hogy “2016-ban elkezdődik az M6-os útnak az építése Pécstől az országhatárig. Az az ígéretünk van a horvát barátainktól, hogy mire mi elérjük az országhatárt, ők is el fogják érni a saját autópályájukkal az országhatárt, következésképpen létrejön az összeköttetés Szlavónia és Pécs városa között, amely szerintem komoly gazdasági lehetőségeket foglal magában. Abban is megállapodtunk, hogy az M60-ast is megépítjük szintén az országhatárig, de a pécsiek szempontjából nem mindegy, hogy hol kezdjük építeni. Mind a két irányból építeni kezdjük, ez volt a polgármester úr javaslata, ezt mi elfogadtuk, aminek az az értelme a pécsiek szempontjából, hogy mintegy 5 kilométeres szakasza ennek az útnak lényegében Pécs város elkerülőjeként szolgálhat majd, tehát jó reményünk van arra, hogy még ebben a ciklusban ez a munka is megindul majd. Reményeim szerint megindítjuk az M6-ost, be is tudjuk fejezni, az M60-ast pedig megindítjuk ebben a ciklusban.”

Most 2018 februárja van, de még nem kezdődött meg az M6 és az M60 folytatásának építése (cserében törölnek egy rakás közlekedési fejlesztést az országos tervekből), viszont a Szabad Pécs értesülése szerint Mosóczi László, közlekedésért felelős helyettes államtitkár a Pannon Európai Területi Társulás által első ízben életre hívott 2018 február 5-i eszéki konferencián az M6 és M60 kapcsán már arról beszélt, hogy a magyar-horvát határ két oldalán majd csak 2022 után kezdődhet el az építkezés. És persze, ha lesz IV. és V. Orbán-kormány is.

Így higgyen el bárki bármit Orbán Viktornak vagy pécsi szekértolóinak Páva Zsoltnak, Csizi Péternek és Hoppál Péternek.

Szerintem a fentiekből és Pécs város közismerten szerencsétlen helyzetéből – továbbra is – két fontos következtetés vonható le: 

1 Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.

2 Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja. 

Senki ne dőljön be az “aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre” dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott “ügyvezetés” eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város. 

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!