Hajdu Nóra: „Hiába, minden nő…”

Vitára hívom Weiler Pétert, a Puncs.hu gazdáját

Kell-e a politikának, a politikusoknak beleszólnia egy olyan vitába, amely a puncs.hu kapcsán az online, közösségi médiában kialakult? Rövid válaszom az, hogy igen. A hosszabb válaszomat sem kizárólag az indokolja, hogy egy olyan országban élünk, ahol a társadalmi nemek kutatására irányuló, a nőket és „női szerepeket” érintő kérdéseket sokoldalú társadalomelméleti keretben tárgyaló mesterszak ellehetetlenítése kormányzathoz közel álló prioritás. Ez akár elégséges lenne, de „sajnos” a helyzet korántsem ennyire „egyszerű”.

Magyarország Nyugathoz való felzárkózása – nem nyitván ki a „melyikhez, és mi az, hogy Nyugat” kérdését – egy területen biztosan sikerült, mégpedig a női test köztérben történő piaci felhasználásában. Az, hogy nem lehet átmenni kereszteződéseken, amelyekben ne a nő lenne a „polc a terméknek”, súlyosan érinti mindazt, amit egy társadalomnak a nőkről és a nőképről üzennek. Holott Nyugaton (és Keleten) egyre komolyabb vitákat folytatnak arról, hogy meg kellene szelídíteni a reklámipart, mert a női test köztéri, mediális kiteljesedése mint hirdetési felület, egyre inkább a „negatív emancipáció” kezd lenni. Nálunk erről folytatott komoly vita még a hátsó udvarban van, pedig erre irányuló kezdeményezések bőven akadnak.

Ebbe a térbe érkezett meg a puncs.hu, ami a sugar daddy, sugar baby jelenséget patronálja, és ezt, mint a nőnek egy választást, egy nő (és férfi) előtti alternatívaként értelmezi. Mi sem életszerűbb és magától értetődő, minthogy gazdag férfiak egyfajta szeretetszolgálat jegyében hozzájárulnak lányok, nők terhének csökkentéséhez, legyen az diákhitel vagy éppenséggel számukra megfizethetetlen kulturális és egyéb programok, megélhetésük finaszírozása. Csak úgy.

Nem csak arról van szó a puncs.hu kapcsán zajló diskurzusokban, hogy lehet olyanokról vitatkozni, minthogy az eleve csak társkeresés lenne-e, vagy hogy piacosítható-e a szerelem, hanem hogy súlyosabb esetben nem „kerítésről” kell-e itt beszélni. Az egyik fő probléma, hogy a puncs.hu esetében az, hogy ezek a síkok nem válnak el egymástól élesen (vagy pont igen), és hiába hozunk pár példát arra, hogy „örök szerelmek” szövődtek már így, hozunk mellé több tucat olyan esetet, amelyek pedig azt bizonyítják, hogy itt társadalmi helyzetükből adódóan férfiak visszaélnek nők – például anyagi – helyzetével, és a következmények nem éppen „társkeresőszerűek”. S minderre az sem válasz, hogy mindenkinek saját döntése mibe megy bele, mit vállal, ott van az „egyetértési nyilatkozat, felnőtt, látja”.

Ez korántsem olyan szatirikusan filmbe illő dolog, mint a Csinibaba fenti, címadó jelenete, sőt éppen következménye lehet egy olyan közbeszéd és bevett vélemény erősödése egyéni és társadalmi szinten is, hogy a nő vásárolható, a „nő az csak nő”. Az állam pedig ezt nézi, lévén „könnyebb” rábízni egy piaci platformra a nők helyzetének megoldását, mint olyan közpolitikákat foganatosítani, amelyek után egy nőről soha nem kerülhet ki olyan plakát az utcára, mint aki „csak menő pasikra bukik”, aki még a diákhitel-törlesztését is segíti.

Sajnos nem az állam száll be szabályozással és a nők többszörös kiszolgáltatottságát csökkentő policy-kkel, hanem sugar daddyknek „szervezi ki” ezt a feladatot, akiknek a nő nem egyéniség, hanem finoman szólva bizonytalan kimenetelű szabadidős tevékenység.

A puncs.hu gazdája Weiler Péter mondhatja, hogy ő sosem csinálna semmi olyat, mi illegális, mégis a különböző irányzataihoz tartózó feministák (sem) osztják azt a véleményt, hogy üzletileg és jogilag, és a méltóságot tekintve itt minden rendben lenne. Ezen a ponton nem merül fel Weilerben az, amit Pető Andrea így fogalmaz meg: „A tét tudniillik a magyar politikai közösség és az emancipációs politika jövője (…) [hogy] a női test és női érzelmek sem többek, mint árucikkek és erőforrások, amelyeket fogyasztani kell és lehet”.

Aki figyelmen kívül helyezi a nők sajátos, egyenlőtlenségi helyzetéből fakadó szempontjaikat, és azokra sugar daddy javaslattal él, az elfogadja azt is, hogy nő megjeleníthető úgy, mint aki egy gazdag férfinak testét és énjét adja, nem számolva azokkal a következményekkel, hogy a nő teste (és énje) lett ezzel a vásárlás tárgya.

Minderről a puncs.hu megalkotói és kritikusai ma egymástól függetlenül a másik nélkül folytatnának vitákat. Részemről a dolog súlyát tekintve ezt fontosnak tartom, de nem elégségesnek. Ennek érdekében invitálom Weiler Pétert egy nyílt beszélgetésre-vitára, amely során moderált, a vitahelyzetnek és az ügy súlyának megfelelő keretben nyitottságot mutatnánk a másik gondolkodására. Nem titkolom, hogy álláspontom messze van Weiler Péterétől, ahogyan könnyen előfordulhat, hogy az övé is attól, amit fentebb kifejtettem. Mindenesetre ez a kiindulóhelyzet cseppet sem nyugtat meg, az sokkal inkább, hogy függetlenül a prekoncepcióktól egy nyílt vitában kísérletet kell tenni leülni a másikkal, és végig gondolni azt, hogy a nők kiszolgáltatottságának csökkentéséhez vagy éppen növeléséhez járul-e hozzá a kapcsolatot és szerelmet így hirdető gyakorlat? Véleményem szerint növeléséhez, de még inkább előremutató lenne, ha erről nem párhuzamos valóságokban, hanem moderált, szabályozott keretben folyna vita.

Részemről nyitott vagyok minden, ezt lehetővé megoldásra és keretre. A Váradi András Alapítványtöbbek között missziójának érzi a nők társadalmi helyzetének jelentős javítását, az alapítvány nyitott egy rendezvény megszervezésére és lebonyolítására, de a magam részéről más fórumjavaslat iránt is nyitott vagyok.

Találóan fogalmaz Kováts Eszter, a Friedrich-Ebert-Stiftung a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” programjának vezetője, amikor azt írja: „A szerelem aknamező. És látjuk, a szerelemről való beszéd is az.” Nem tudok ettől a mondattól elvonatkoztatni a puncs.hu kapcsán sem.

Mert bár biztos viccesnek hat Andorai Péter címbeli csinibabás fordulata és jelenete, de egy progresszió ügye iránt elkötelezett művész, innovátor vagy politikus eleve csak filmes kontextusba értelmezheti azt, és nem emelheti általános tévhitté. Ebben bízom és így abban is, hogy hamarosan találkozunk egy asztalnál, ahol az érvek a nők érdekében ütköznek.