A TRIANON DROG VESZÉLYEI

Rendeznünk kell a magunkhoz és a szomszédainkhoz való viszonyulásunkat is ahhoz, hogy egy fejlődő és egészséges nemzet válhasson a magyarságból ismét.

Nem csak az országhatárok és a határon túli magyarok emlékeztetnek minket a 97 évvel ezelőtti békeszerződésre. A mentalitásunkban, a mindennapi mondatainkban ma is él Trianon. Mi tartjuk életben. Azok, akik aktuális ellenségképekben látják a nemzet megrontóját. Akik elhiszik és hangoztatják, hogy nekünk mindig széllel szemben kell futnunk. Hogy mindig követ tesznek a cipőnkbe. Az évtizedek pörgésével pedig csak az elkövetők személye változik.

De a valódi felelősség, mint a legtöbb esetben, most sem a népé és nem is kell, hogy az övé legyen. A felelősség a politikusé, a hatalomban lévő politikusé. Azé, aki pontosan tudja, hogy a nemzetbódítás csábító fecskendője csak időleges örömet hozhat. És bár neki örömet okoz, de a környezetének, a társadalomnak, a családjának hosszú távon károkat, felbecsülhetetlen károkat okoz. Mégis van az a politikus, aki minden nap szemez a fecskendővel. Aki nem csak szemez vele, hanem magába és egész népébe is döfi azt. Ahogyan teszi ezt ma Lázár János, amikor azt mondja, hogy: a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője”. Az ilyen mondatok azok, amelyek újra és újra felvágják a fájó és gennyes sebet. Ezek azok a mondatok, amelyeknek a célja csak és kizárólag a választók simogatása és édesgetése a választás előtt.

trianon_jo.jpg     

Csak a nevek változtak az utóbbi évszázadban, a mechanizmus ugyanaz. De amíg a 30-as évek zavaros időszakában még közeli volt a trauma élménye. Feltételezhető sokukról, hogy nem számításból, hanem a trauma feldolgozhatatlanságából fakadóan viselkedtek úgy, ahogy tették. Ettől még a felelősség az övék azokért a tragédiákért, amik a korszakban történtek. Mert a politikust az eredmény és nem a szándék alapján ítéljük meg elsősorban, de azért másodsorban nem árt a szándékot is feltérképezni.

Ha folytatódik az, amit a jelenleg vezető pozícióban lévő politikai garnitúra csinál, akkor az eredmény sajnos már most borítékolható. Az indíték viszont egészen máshol gyökeredzik, mint az előző évszázad második negyedében. A jelenlegi vezető politikusok célja a hatalomban maradás, a gátlástalan kihasználás, bármi áron. Nem számít, hogy hányszor kell még a nemzet ütőerében döfniük a tűt. Csak és kizárólag a saját önös, szemellenzős érdekük számít.

De nem kell, hogy így legyen. Nem hagyhatjuk, hogy így legyen. De ehhez a mostani nemzet felfogáson, a mostani nemzetképen alapvetően változtatnunk kell. Nem kereshetjük mindig a nem létező összeesküvő hadosztályokat az ágy alatt. Magyaroknak magunkért érdemes lennünk, nem valaki, vagy valakik ellen. Rendeznünk kell a magunkhoz és a szomszédainkhoz való viszonyulásunkat is ahhoz, hogy egy fejlődő és egészséges nemzet válhasson a magyarságból ismét.

El kell fogadnunk, hogy a nagyhatalmi lét számunkra lázálom volt már Trianon előtt is, most pedig csak merő önáltatás, a drog része, amivel mérgezni próbál minket a magát hatalmasnak láttatni akaró kitaszított. A magyarság egy közepes méretű nemzet, amely sok más közepes nemzettel van körülvéve. Viszont nem is olyan messze tőlünk egy kolosszus lapul, aki évszázadok óta az ellentéteket, a széthúzást kémleli, hogy újra és újra közénk furakodhasson és kihasználhassa a sokszor kicsinyes és szűk látókörű ellentéteinket. Egyszerre versenyt és együttműködést is kívánó szituáció ez, a közép-kelet-európai régió országaitól és nemzeteitől. Olyan szituáció, amelyben nem teljesítettünk túl jól és hatékonyan, az érdekeinket jól felismerve az utóbbi 150 évben. Az együttműködésé kell hogy legyen a főszerep a térség testvér nemzetei között, mert különben újra a kolosszusok játékszereivé fogunk válni ugyanúgy, ahogyan túl sokszor váltunk már azokká az utóbbi évszázadokban. Be kell fejeznünk végre a testvér viszálykodást a saját érdekünkben.

A Trianon drogot, az ellenségkép kereső, önfelmentő nemzetképet pedig meg kell haladnunk, mert túl régóta mérgezi már a nemzettudatot ahhoz, hogy tovább hajtsunk előre ebbe a zsákutcába. Trianonról beszélni kell, de teljes komplexitásában érdemes csak beszélni róla, különben többet árt, mint amennyit használni képes.