Szabó Szabolcs: Vizes világbajnokság a Bibó Szakkollégiumban?

Talán mindenki tisztában van már vele, hogy a 2017-ben Budapesten megrendezésre kerülő vizes világbajnokság költségvetése úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. Majd mindjárt részletesebben írok erről is, de azért először célszerűnek tartom tisztázni, hogy ez az egész vizes vb olyan tipikusan magyar történet. Megy a hazudozás, a ferdítés, össze-vissza beszél mindenki, és a világbajnokság megrendezése érdekében hozott törvényhez is már kétszer kellett hozzányúlni az elfogadása óta Reszelgetik, de nagyon nem jó irányba. Ez a minapi parlamenti vitán is kiderült.

De akkor kezdjük a költségvetéssel. Az a helyzet, józan paraszti ésszel nem magyarázható meg: miért költünk majd 90 milliárdot egy vizes világbajnokságra? Természetesen nekem nincs ellenemre az úszás, a vízilabda, a toronyugrás, a szinkronúszás, meg a többi vizes sport, még nézni is szoktam őket a televízióban, de azért mindennek van határa.  Nem árt emlékeztetni rá ugyanis, hogy amikor 2013-ban elnyertük a 2021-es világbajnokság rendezését, majd ezt követően bemutatták az új uszoda komplexum látványtervét, akkor 8 milliárdos uszodáról beszéltek Vígh László kormánybiztos, és az elfogadott 1750/2013-as kormányrendelet is 14 milliárdos projektről szól. Mert ugye az eredeti tervek szerint 2021-ben rendeztünk volna világbajnokságot, de már 2017-ben állnia kellett volna mindennek, mert elvállaltuk egy junior világbajnokság rendezését 2017-re. Aztán jött a rendezvény előrébb hozása (vagyis 2015 márciusában kiderült, hogy nem 2021-ben, hanem 2017-ben rendezzük meg). Azóta folyamatosan erre hivatkoznak, de hát mint már említettem: az eredeti tervek szerint is állni kellett volna mindennek 2017-ben, mert vállaltuk egy junior vb megrendezését. Vagyis kamu az egész gyorsítási kényszer. Egyszerűen nem dolgoztak bő egy évig az ügyön. Persze ha már adott volt a rendezvény, akkor egyesek jónak látták, ha jól megnyomják a költségeket. Előbb az uszodakomplexum költsége nőtt az egekbe (ez már jóval 20 milliárd felett tartott 205 tavaszán, majd rövidesen megbízták Orbán haverjának a cégét (Market), hogy 38 milliárdért legyen szíves építkezni, majd a költségkeret a az 50, majd a 60, majd a 80, most meg lassan a 90 milliárdot.  És senkinek kétsége ne legyen, elfogja ez még érni a 100 milliárdot. Ebből pedig fél évig nevetve el lehetne üzemeltetni a teljes magyar felsőoktatást, miközben sok helyen a legelemibb feltételek sem adottak az oktatáshoz és kutatáshoz.

Miért nőtt meg ennyire a projekt költsége? Mert minden kutyafülét beleraknak a projektbe, és teljesen ellenőrizhetetlen az egész. Erre mondják azt, hogy kapcsolódó beruházás. Most már több mint 200 ingatlan helyrajzi száma szerepelt a törvény mellékletében, ahol vagy a szokásos hatósági eljárások nélkül, vagy azok extrém felgyorsításával lehet eltapsolni a közpénzt. Ide sorolták a teljes pesti rakpartot a vascipőktől a Mozaik utcáig, szinte a teljes Margit-szigetet, sok-sok egyéb budapesti ingatlant, meg kis túlzással fél Balatonfüredet. A legviccesebb, hogy a mostani törvénymódosítással már a Ménesi út 12. is bekerül a törvény mellékeltébe. Hogy ott mit akarnak kezdeni, arról halvány fogalma sincs senkinek, de hát kit érdekel. Az egész felsorolás egyébként rettentően slendrián, tele van hibával (amire az előterjesztő képes volt azt mondani a vitában, hogy hát azt neki a Fővárosi Önkormányzat adta, sajnos nem nézte át. És akkor mégis mit csinált Bánki Erik előterjesztőként? Tudta egyáltalán, hogy mit ír alá?)

És persze vicces az is, ahogy kényszeresen egyengetik a kapcsolódó beruházások útját. Nem pusztán újabb és újabb telkek beépítésénél tekintenek el az alapvető szakhatósági eljárások, közbeszerzési eljárások alkalmazásától, hanem meg a kevés fennmaradó eljárási szabályokat is tovább darabolják, hogy még gyorsabban lehessen a fenekére verni ennek a 90 milliárdnak. A közbeszerzést olyan szinte leegyszerűsítik, hogy egy sima meghívásos pályázaton elég részt venni három meghívottnak, aztán a legolcsóbb nyer. (Az indoklásban csak annyi szerepel, hogy hát ugye a közbeszerzési eljárásokat meghosszabbíthatja, ha a vesztes fél jogorvoslatot kér, ezért jobb ezt megelőzni. Érdekes módon mondjuk a Nemzeti Táncszínház esetében nem voltak ilyen finnyásak, mert ugye simán kirakták a Karmelita kolostorból, hogy Orbánnak épülhessen az új palotája a Budai várban, de a nekik ígért új épület közbeszerzési eljárást leállították, érvénytelenítették, és a következő szezont is ideiglenes helyszíneken fogják teljesíteni. Ott nem fontos a sietség).  Na így lehet kitömni a csókosok zsebét. Ráadásul már nem csak a rendezés, hanem a szervezés is ebbe a kategóriába fog tartozni, tehát már a verseny konkrét lebonyolítása is áttekinthetetlen és korrupciógyanús lesz.

Kezdettől fogva ellenérzésünk van azzal kapcsolatban, hogy szinte minden érdemi hatósági eljárás alól felmentést kapnak a nem konkretizált beruházások kapcsán, hiszen így voltaképpen azt építenek, amit akarnak. A legszebb, hogy a mostani törvénymódosítás után nő azon területek mérete is, ahol már a településrendezési szabályokat sem kell figyelembe venni. Például a Parlament környéki rakpartokon (a Duna mindkét oldalán), valamint a Carl Lutz rakpart és a Dráva utca találkozásánál azt építenek, amit akarnak. Tehát van egy hosszú évek alatt kidolgozott szabályozási és szerkezeti terv, amit az adott kerület fejlődését hosszú távon megalapozó dokumentumként hosszas munkával állítottak össze, majd most azt egy mozdulattal felülírják. Ha sok mindent lehet erre mondani, hogy hogy tudatos városépítés és városfejlesztés lenne, azt biztosan nem. Ráadásul arról az apróságról már talán szót sem érdemes ejteni, hogy a főváros eddig tudtommal minden kormányzati kérését teljesített az vizes világbajnokság kapcsán, így a településrendezési dokumentumok átalakítására is kész volt. Ennek ellenére most a kormány egy törvénnyel átnyúlt a főváros és a kerület feje fölött. Vagyis ha most éppen focistadiont akarnának oda felhúzni a rakpartra, akkor a törvény alapján simán megtehetnék. És ez nem vicc. Ezen kívül beleteszik jolly jokerként a mostani módosítóval azt is a törvénybe, hogy a kormány saját határkörben annyi ingatlan és ott von be a könnyített eljárással beépíthető telkek közé, ahol és amennyihez csak kedve van. Elég csak rábökni, hogy póthelyszín. Tehát ha mondjuk Felcsútot kijelölik póthelyszínnek, akkor engedély nélkül lehet folytatni a kisvasutat, meg bővíteni a stadion, meg a repteret. Meg ha jól emlékszem, akkor uszoda nincs Orbán kedvenc falujában, szóval ideje lenne versenymedencét is építeni. És akkor itt térnék vissza a Bibó Szakkollégiumra: mit is akarnak építeni a Bibó Szakkollégiumban? Hogy jön oda a vizes világbajnokság? Na ezt a képviselőtársaim többségét nem érdekli, és simán meg fogja szavazni, mer’ milyen jó úszó a Cseh Laci és a Hosszú Katinka! Persze, csak nem az ő hátukra mászva kellene bornírt törvényeket elfogadni, meg eltapsolni 90 milliárdot. Mert így az ő jó hírüket veszélyeztetik.  Mert egy sikeres vizes világbajnokságot ennek a töredékéből is meg lehet szervezni. A legviccesebb az volt, mikor kb. egy hónapja megkérdeztem Fürjes Balázstól, hogy mer-e garanciát vállalni arra, hogy nem nő tovább a vizes vb költségvetése (ami akkor még úgy 62 milliárdnál tartott). Nem mert.

**

http://szaboszabolcscsepel.blog.hu/2016/05/19/vizes_vilagbajnoksag_a_bibo_szakkollegiumban