Szabó Szabolcs: Már megint pusztulnak a halak a Kis-Dunában

Tegnap kaptam a hírt, hogy megint szennyező anyag árasztotta el a Kis-Dunát a Csepel és Soroksár közé eső részen. A helyszínre kiérve magam is tapasztalhattam, hogy tömegesen pusztultak el a halak. A döglött halak a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep alatt egy nagyjából 200-300 méteres szakaszon borítják el a part menti részeket. Arról tájékoztattak, hogy a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség jelezte a problémát a hatóságoknak, és a hatósági mintavétel is megtörtént. Persze nagy meglepetés valószínűleg nem fog érni senkit, hiszen a probléma hosszú évek óta ismert: a Ráckevei-Soroksári Dunaág rossz állapotban van, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep pedig túlterheli az amúgy is szennyezett élővizet.

Az elmúlt két évben sikerült alaposan körbejárnom a témát, voltam a szennyvíztisztító telepen, beszéltem a vízügyesekkel, a horgászokkal, a part mellett élőkkel, és persze igyekeztem elmagyarázni a problémát a kormány illetékesen. Alapvető gond, hogy a Kis-Duna nagyon eliszapolódott, a víz szinte folyamatosan áll, ráadásul a Dél-pesti Szennyvíztisztítóból kifolyó ún. „tisztított víz” is ebbe a majdnem állóvízbe ömlik bele. Mindebből az következik, hogy a Kis-Duna vize rossz minőségű. Ráadásul a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep csak egy nagyon csekély kapacitású záportározóval rendelkezik, így ha esik az eső, akkor a telepre beérkező, hirtelen megnövekedett mennyiségű szennyvíz-csapadékvíz keverékkel nem tudnak mit kezdeni, így az tisztítás nélkül ömlik bele a Népjóléti árokba, onnan pedig a Kis-Dunába. Az csak hab a tortán, hogy a telepről éjszakánként sokszor olyan fertelmes szag árad, amitől Csepel és Erzsébet lakossága is szenved, de ennek már technológiai oka van.

Az elmúlt években a pénzhiány miatt a problémahalmaz kis részét sikerült csak megoldani. Fontos előrelépés, hogy sok év csúszás után, de legalább részben kiépült a Kis-Duna partján fekvő ingatlanokat kiszolgáló csatornahálózat. Persze ez is olyan magyaros történet, mert bár hivatalosan átadták a projektet, sajnos még ez sem készült el mindenhol, így sok hétvégi házban nincs szolgáltatás. Reméljük, hogy ez rövidesen megtörténik, és akkor a kisebb lakossági szennyezők legalább nem terhelik tovább a Kis-Dunát. Úgy néz ki, hogy 2020-ig megvalósulhat a Kvassay- és a Tassi-zsilipek felújítása is, így erősebb és folyamatosabb vízáramlás lesz biztosítható a Kis-Dunán. Itt azonban nem kellene megállni, és haladéktalanul neki kellene kezdeni a Dél-pesti Szennyvíztisztító által kibocsátott „tisztított víz” átvezetésének, vagyis a kibocsátott vizet a Csepel-szigeten keresztül a Nagy-Dunába kell vezetni egy nagy földalatti csövön keresztül. Ezt a beruházást a fővárosnak kellene végrehajtani, tehát ebben az esetben Tarlós István kezében van a megoldás kulcsa. Végül pedig a Kis-Duna medrét ki kellene kotorni, mert az elmúlt évtizedek alatt óriási mennyiségű szennyezett iszap rakódott le, főleg a Kis-Duna felső szakaszán. A helyzet annyira súlyos, hogy a Kis-Dunán lévő Molnár-szigetet keletről megkerülő ág már vészesen eliszapolódott, azon már szinte gyalog át lehet kelni. Azt a szakaszt sürgősen ki kell kotorni, valamint a sziget déli csúcsánál a Kis-Dunába ömlő Gyáli-patak torkolati részét meanderezővé kellene alakítani (vagyis nagy kanyarokat kell kiépíteni), hogy a patak ott rakja le a hordalékát, még mielőtt az a Kis-Dunába kerül. Ezzel párhuzamosan pedig a Molnár-szigetre vezető hidat is át kell építeni, mert alatta egy olyan betonküszöb van, ami gátolja a víz szabad áramlását.

Látható tehát, hogy a rendszeresen visszatérő halpusztulás mögött igen összetett probléma áll, amit már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ha a főváros és a kormány rendezni akarja a helyzetet, akkor sürgősen neki kell állni a Kis-Duna komplex rehabilitációjának. Ha mindez megvalósul, akkor nem csak döglött halak nem lesznek, hanem talán egyszer majd a Kis-Duna felső szakaszán is fürödhetünk majd újra, ez ugyanis ma jóformán életveszélyes cselekedetnek számít. Addig meg azt hiszem, rendszeresen mehetek majd ki a Kis-Duna partjára, hogy fényképezzem a döglött halakat.