Spät Judit: Egy nő miatt esett egymásnak Tarlós és Bús

„..a III. kerület most már egészen aljas módszereket választ.” – hangzott el Tarlós Istvántól a Megbeszéljük műsorában. „a III. kerület meghazudtolja a Belügyminisztériumot, az Országos Rendőr-főkapitányságot, a Budapest Rendőr-főkapitányságot meg a főpolgármestert.” A diktatúrák katonaságába illő Fideszes kommunikációs fegyelem világában csak kapkodom a fejemet, hogy vajon mi adhatott oly súlyos okot, hogy a Főpolgármester nyilvánosan rohanjon ki Óbuda polgármestere ellen, Óbuda pedig a kerület honlapján kérje ki magának a vádaskodást?    

A felénél kaptam el a műsort, így egy pillanatra elkezdtem reménykedni, hogy talán a Római-part ügye verte ki a biztosítékot. Tarlósnak végre elege lett abból, hogy Bús Balázs teljesen a Fővárosra tolja a felelősséget ebben az ügyben? Ezt ugyanis én is nemcsak felháborítónak, hanem még hatalmas politikai hibának is tartom a III. kerület polgármestere részéről. Hiszen mi lehetne fontosabb feladata, mint hogy gondoskodjon a fennhatósága alatt élő 55 ezer érintett ember élet-és vagyonbiztonságáról, s egyben fellépjen a kerület talán legszebb pontja, a Római-part természeti értékeinek védelmében? Hogy hiheti azt Bús Balázs, hogy nem fog neki sok ezer szavazatba 2019-ben, ha a láncfűrészek nekimennek a 100-150 éves parti fáknak, ha 6 méter széles aszfalt utat fektetnek a sétány helyére és az akár másfél méteres átmérőjű fák helyére formatervezett levendula ágyások kerülnek? Ráadásul, a partpusztítás ellenére nagyobb árvízeknél a Nánási úton ugyanúgy agyagból építenek majd ideiglenes földgátat, mivel a jelek szerint a mobilfal teljes biztonságában ők maguk sem hisznek már. – Az, hogy Óbuda polgármestere ez ügyben minden jogi, politikai és erkölcsi felelősséget eltolna magától, valóban adhat elég morális okot arra, hogy Tarlós nyilvánosan aljasozza. 

Folytatódik a műsorban szájkarate: “…a kerületi polgármester 25 méterre lakik tőlem, és valamikor a beosztottam, a helyettesem volt, nyugodtan átsétálhatna… nemcsak akkor, ha kér valamit, hanem akkor is, ha valami problémája van, és nem hiszem, hogy ezt nyílt levélben kellene feltűnősködve közölni a közvéleménnyel…” Azért lehetnek itt más problémák is, a Rómain túl is, merült fel bennem. Hiszen azzal, hogy Bús a külvárosi kerületnek már a felét fizetős övezetté tette, egyre nagyobb forgalmat terel át a hidakra és a belvárosra. Persze erre félig joggal tiltakozhat Bús, hiszen a Fővároshoz tartozó Árpád –hídi felújítása olyan csigalassúsággal halad, hogy valószínűleg már tucatnyi óbudai kapott szívinfarktust az egész napos dugókban. És a Főváros felelőssége az is, hogy nem épít érdemi számú P+R parkolót a külvárosi HÉV állomások mellett. Apropó HÉV – üthetnék egymás fejét amiatt is, hogy lehetetlenség áthaladni a békásmegyeri HÉV kereszteződésen, így a közel 30 ezres lakótelepen élők reggelente 20-30 percet is eltöltenek csak a kihajtásra várakozva.

De végül döbbentem hallom, hogy valami egészen más az ok. A rég nem látott városvezetői veszekedés egy illegálisan elhelyezett térfigyelő kamera és egy bírság miatt alakult ki. Tarlós úr felesége ugyanis 50 ezer forintos bírságot kapott egy szabálytalan kanyar miatt, amelyről a felvételt egy a kerület által „sunyi módon”, ráadásul illegálisan a főváros lámpaoszlopára elhelyezett kamera készítette. Ezért indult harcba Tarlós úr a budai autósok védelmében. Mire a kerület kiszivárogtatta egy pletykalapnak – gondolom a Habony-média valamelyik lakájtermékének – hogy a főpolgármester a felesége 50 ezer forintja miatt csinálja a balhét.

Hát így élünk mi itt, ebben a kis városban! A Római elpusztítása, 55 ezer ember életének védelme, vagy az, hogy az óbudaiak belefulladnak a dugóba nem ok arra, hogy az egyik városvezető lealjasozza a másikat. De egy fontos ember feleségének közlekedési bírsága kapcsán elő kell rántani a véres kardot!

Ezúton elnézését kérek Tarlós István feleségétől, ha a fenti cím hallatán egy pillanatra elfogta a rosszul lét. A bulváros címmel arra kellett felhívnom a figyelmet, hogy milyen elképesztő az, hogy a valóban fontos ügyek helyett kizárólag egy ilyen piti személyes ügy érdemes arra, hogy egy 1,8 milliós város és egy 120 ezres önkormányzat vezetője nyilvános vitába szálljon.

Bús Balázsnak pedig csak arra hívnám fel a figyelmét, hogy nagyon drágán meg fog fizetni 2019-es polgármester-választáson azért, ha továbbra sem tesz semmit egy valóban biztonságos árvízvédelmi megoldásért és a Római-part védelméért! A letarolt Római-part eleven emlékműként minden nap arra fog emlékeztetni minket, hogy városvezetőnk más, homályos érdekek szolgálatában eladta a partot és megfosztotta minket, itt élőket egy minőségibb, természetközelibb élet lehetőségétől. Tarlós Isvánnak pedig arra, hogy neve nem Csillaghegy megmentőjeként, hanem a Római helyére épült Tarlós-rakpart kivitelezőjeként fog örökre fennmaradni a budapestiek számára.