A romániai tüntetések árnyalatai (tldr)

Közel érzem magamhoz a romániai tüntetéseket. Ismerem a teret, ahol tüntetnek, és ahol a miniszterelnök hivatala áll. Sok bukaresti főút fut össze az első kerületben ott. Van román barátom, aki a pesti internetadós tüntetés résztvevőihez hasonlóan, telefonját emelve követelt minap korrupciómentes, nyugatias Romániát. És van olyan barátom is ott, aki mára ugyanúgy utálja a politikusokat, mint a különleges ügyészséget és a titkosszolgálatokat, és nem hisz már semmiben.

Életem egy meghatározó időszakában, 2007 és 2009 között, hónapokon keresztül gyakorlatilag Bukarestben éltem. Naponta szeltem át gyalog vagy taxival a tüntetések hatalmas helyszínét. A közelben laktam, oda jártam vásárolni és metróra szállni. Számos romániai pártnak adtam tanácsot különböző kampányokban, minden esetben nagyobb tanácsadói csapatok tagjaként, székházaik nem messze voltak, vannak e híres tértől.

Megszerettem Bukarest keleties hangulatát és nyugatias kultúráját, az Aviatorilor sugárút éttermeit és kávézóit. Nyitott román fiatalokkal töltöttem napjaim, akiktől sokat tanulhattam a román–magyar együttélés másik oldaláról és az ő tükrökbe nézve saját hazámról, Magyarországról.

Egy mélyről jövő, több reménnyel teli, de szétesettebb társadalomnak láttam akkor Romániát Magyarországhoz képest, ahol a korrupció és a bizalomhiány számomra korábban nem ismert méreteket öltött. Ez rombolta a közösséget, a társadalmi szolidaritást, és mégis, minden mögött ott volt sokak hite, hogy lehet, érdemes megpróbálni előrébb jutni, az országot pedig nyugatabbra rángatni. Ez repítette Romániát, Kolozsvártól Bukarestig az elmúlt éveket megelőző évtizedben. Mára mindez részben kifulladt, részben megmaradt, de egyre mélyebb társadalmi, politikai válságba süppedt.

Tüntetni egy bizalmatlan országban

Miközben van román barátom, aki az elmúlt évek korrupció-ellenes harcát és a mostani tüntetéseket is román titkosszolgálati provokációnak, és részben az Egyesült Államok ösztönzésére végbemenő tudatos politikai elitcserének tartja, én hiszem, és másoktól tudom is, hogy a tüntetések résztvevőinek döntő része őszinte korrupció-ellenes meggyőződésből vesz részt a megmozdulásokban.

A román városi polgárság jelentős része elvándorolt az elmúlt évtizedekben külföldre, együtt a szegényebb sorsú munkássággal és vidéki kétkezi dolgozókkal. Ugyanakkor az elmúlt évek robbanásszerű informatikai és szolgáltatási fejlődése megerősített egy széles, a magyarnál erősebb középosztályt, felső-középosztályt. Jelentős részük már nem volt részese a rendszerváltó évtizedek eredeti tőkefelhalmozásának, nem volt benne a megcsúszott és lelassult román fejlődés, európai felzárkózás helybenjárásában.

…minden politikus lop, nem a haza javát akarja…

Olvasmányélményeim, beszélgetéseim és cseteléseim eredményként úgy látom, hogy az elmúlt évek kisebb-nagyobb tüntetéshullámai után most a Szociáldemokrata Párt (PSD) elhibázott büntetőtörvénykönyv-módosítási döntése újra riadóztatta e 20-as, 30-as és 40-es korosztályt, meg azokat, akik hozzájuk csapódtak. Alapélményük közös: minden politikus lop, nem a haza javát akarja, az igazságszolgáltatás esetleges, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) sokat tett a bűnösök elítéléséért, a lopás szimbolikus megbélyegzéséért. Őket nem érdekli, ha esetleg túllendül a DNA igazságosztó keze. Nem érdekli, hogy milyen bizonyítékok alapján állítanak egy politikust vagy gazdasági háttérembert bíróság elé – mivel „mindenki” benne van, így „mindenki” bűnös, gondolják oly sokan. És ha legalább eggyel kevesebb van szabadlábon, akkor előrébb jutott Románia.

A politikai rendszer és a tüntetők

A tüntetők nagyrészt a modernizációs központokban és azok beszállítói hátországát jelentő városokban mozdultak meg országszerte. A döntően kisebb és közepes településeken népszerű PSD, e tekintetben a régió baloldali, állampárti vagy rendszerváltó örökséggel is rendelkező nagy pártjaihoz képest pont fordított elhelyezkedésű szavazóbázissal rendelkezik. Erősödött az elmúlt években a városokban ugyan, de nem uralja őket. A szociáldemokraták hagyományosan a vidéki népességet szólítják meg, és a városok közül csak ott teljesítenek jól, ahol történelmi beágyazottságuk van ipari, bányászati vagy egyéb adottságok miatt. A legutolsó parlamenti választáson a jobboldal teljes szétesése miatt előretörtek, Bukarestben és más nagyvárosokban is tisztes eredményt értek el Romániai mértékben.

Ezt a részben megszerzett bizalmat tüntette el a kormány és a kormánypárt titokban előkészített BTK-módosítása, amely sokak számára okkal bizonyult minden szempontból illegitimnek. Azóta a kezdeményezők meghátráltak, de a tüntetések folytatódnak.

A román politikai rendszer minden pártja része a román korrupciónak. A feudális birtokszerzés, a köztulajdonban levő források és eszközök saját célra való használata sokkal mélyebb és kiterjedtebb, mint azt mi, Magyarországon a 1990-es években bármikor is el tudtuk volna képzelni. A mai Magyarország feudális és illiberális szétlopása részben már hasonlít a román válság alapjaihoz, csak nálunk részsikerek után egy komoly társadalmi válság közepette történő visszafordulást lehet látni, míg Romániában mindez folyamatos, három évtizedes adottság.

A román gazdasági és politikai elit alapvetően más privatizációs stratégiát választott 1990 körül. Először románok vásároltak meg, szereztek meg, loptak el nagyvállalatokat és közszolgáltatókat, ők vitték csődbe vagy rakták rendbe cégeiket, és később, egy jó fél évtizednyi ütemmel később kezdtek bevonni multinacionális vállalatokat, nemzetközi tudást és tőkét. Ennek eredménye, hogy létrejött egy, a magyar elitnél tízszer gazdagabb, jóval szélesebb román csúcs-elit. Sokan közülük el-el tűnnek, mások felbukkannak, mindig vannak időszaki befektető-sztárok, akik vagy nagyon balkáni, vagy erőltetetten nyugatias vállalkozói szerepkészlettel dolgoznak.

És ebből lett mindenkinek elege idővel.

Ők, legyenek bár románok, magyarok vagy németek, mind összefonódtak a román politikai elittel. Járadékvadászat, állami támogatásból élés, korrupt közbeszerzések és privatizációk mindenfelé. Az egymást váltó pártok kézről kézre adták a megoldóembereket és vállalkozókat. Volt, hogy vállalkozók csináltak pártokat, volt, hogy pártok tartottak el vállalkozókat, és voltak békés és kevésbé békés, de mindenképp kifizetődő együttműködések. Mindebből mesés paloták nőttek ki a földből a snagovi holtágnál és Bukarest első kerületének sugárútjain. A korrupció a román elit létmódjának szerves részévé vált, amelynek úgymond nem volt alternatívája, és a manipulált, részben oligarcha-tulajdonban levő modern nyilvánosság még adta is ez alá a lovat. Közismerten tolvaj, médiasztárrá lett vállalkozók kérkedtek vagyonukkal és politikai kapcsolataikkal. Ugyanők zsaroltak politikusokat és másokat.

És ebből lett mindenkinek elege idővel. Ez nem most történt, hanem már jó egy évtizede.

A tüntetési hullámok Romániában rendszeresek. Van, hogy egy nagy diszkóbaleset miatt tüntetnek, van, hogy egy aktuális válsághelyzet miatt, de az közös mindegyikben, hogy rendszerint ezeket a felszínen a modernizációs középosztály viszi, féltve saját, nyugatias perspektíváját és élethelyzetét. A szétesettség, a bizalomhiány és az illúzióvesztettség olyan mély és közös társadalmi tapasztalat, amelynek hangulatához mi, az orbáni Magyarországon élő polgárok csak most kezdünk hozzászokni.

A korrupció-ellenes ügyészség sikerei és kudarcai

Az intézményesült és bénító válság megoldására keletkezett egy igazságszolgáltatási megoldás. Nemzetközi, döntően amerikai nyomásra, az elmúlt évtized politikai elitjének aktuális megfelelési szándékával támogatva, és egy új, fiatal ügyészgeneráció lázadása által kiszolgálva létrejött a DNA. Az intézményi függetlenséget és a büntetőjogi szabályok kereteit a maximálisnál is jobban kihasználva a DNA érdemi sikereket ért el a román korrupció feltárásában és visszaszorításában.

Köztudott ügyekről rántották le a leplet büntetőjogilag is, és közben kevésbé ismert összefonódásokat is feltártak. A siker nem kizárólag a percepciók és a kommunikált valóság szintjén volt jelen, hanem a valóságban is. A román média-, gazdasági- és politikai elit azon, több évtizedes léthazugságának mertek nekimenni, hogy „mindent szabad, úgyis megússzuk”. E bátorság és hatékonyság, a maga túlzott látszata ellenére is erős társadalmi legitimációt adott a hivatalnak a társadalom széles rétegeiben. És ez akkor is igaz volt, ha közben sok, körön kívüli cinikus és kiábrándult egyszerű román polgár mindezek ellenére is csak legyintett az ügyészek sikereire.

A DNA elszabadult hajóágyú, ekként része és egyik okozója a román válságnak.

Románia alapvetően jobb ország, jobb demokrácia lett a maga válságos formájában is a DNA valódi sikereinek eredményeként. E sikerekről a magyar nyilvánosság is sokat tudósít. Ismerethiányos magyar értelmiségiek, újságírók és politikusok ugyanakkor az árnyoldalak és intézményi problémák pontos megértésének szándéka nélkül rajonganak ezért az intézményért. Amikor árnyalni kívánom a képet, akkor nem a tolvajokat mentegetem, nem a korrupciót védem, és még csak nem is a bizonyított sikereket vitatom. Hanem liberális demokrata nézőpontból tekintek egy olyan jogintézményre, amely mára Romániában a sikerei és a legitimitása ellenére is inkább elszabadult hajóágyúnak tekinthető, ekként részévé és egyik okozójává vált a román válságnak.

A köztudottnak tekinthető lopásokat és tolvajokat feltáró sikeres munka egy idő után a teljes romániai román és kisebbségi politikai elit elleni belső, igazságszolgáltatási háborúvá vált. Mivel sok a korrupt román politikus és gazdasági szereplő, ez a folyamat döntően korruptnak tekintett, korrupt, de legalábbis stiklikben benne levő szereplőket talált meg. Ugyanakkor egyre több lett a korruptnak tekinthető szereplőt megalapozatlan váddal illető ügy is. Számos esetben súlyosan törvénytelen módon szerzett bizonyítékok alapján emelt vádat az ügyészség, és ilyen bizonyítékok alapján születtek jogerős ítéletek.

A „mindenki korrupt” legitim társadalmi érzületét kiszolgálva valóban „mindenkit” korruptnak láttat a DNA, önálló politikai, nem igazságszolgáltatási szereplőként. A támadott célszemélyek kiválasztása mutat politikai konjunktúra-függést, hiszen a volt államelnököt, Basescut is leginkább és legerősebben hivatali ideje után kezdték el támadni. A megalapozott ügyek mellett voltak apró-cseprő hibák miatt előrángatott és meghurcolt politikusok. Voltak olyanok, akiket a BTK hibás és pontatlan megfogalmazásait kihasználva azért ítéltettek el, mert mások, tőlük függetlenül, róluk azt beszélték, hogy „meg kell keresni”, „beszélni kell vele”, „tud segíteni”. Hasonló ügy miatt ül börtönben Nagy Zsolt is, RMDSZ-politikus, akinek irányában személyes ismeretségünk okán vagyok elfogult. Különösen azért fáj ez, mert közben a romániai politikai elit olyan érinthetetlen tagja, mint Verestóy Attila, az RMDSZ egyik meghatározó szereplője, a legnagyobb romániai magyar fehérgalléros bűnöző pedig szabadon él. A DNA és a titkosszolgálatok célzása és szelektivitása e tekintetben is aggodalmat keltő.

Egy módosításra érett büntetőtörvénykönyv

A román BTK számos ponton problematikus megfogalmazása megteremtette a korruptnak tekintett politikusok és gazdasági szereplők könnyű elítélések lehetőségét. A hivatali visszaélés büntetőjogi alakzatának szabályozásával a most folyó tüntetések ellenére is van valódi, jogállami szempontból fontos probléma. Az elmúlt években számos politikust ítéltek el Romániában szándékok, másodlagos, harmadlagos és töredékes bizonyítékok alapján, amelyek részben törvénytelen forrásból származtak, részben pedig nem magát a korrupció tényét bizonyították. És a nyilvánvaló túlkapások pedig rendszerint politikai jellegű döntéseket érintettek, nem korrupt pénzért szolgáltatást vagy megrendelést biztosító, bűnös összefonódást. Mert bár szoktak a világban sokfelé lopni közbeszerzéseken politikusok és mások, és mindez bűn, de közben egy uniós forrásból épülő út nyomvonalának puszta kijelölése lehet politikai vagy szakmai hiba, lehet akár korrupt mérlegelés eredménye, de önmagában egy út iránya, az erről szóló politikai döntés, nem hivatali visszaélés. Mégis voltak ilyen ügyek is szép számmal a DNA listáján.

A BTK-n változtatni kellett, de nem úgy, ahogy most történt. A saját bőrét menteni akaró politikai elit csak részben akarta a valóban létező jogi problémát megoldani, közben azonban fontosabb volt önmaguknak menlevelet adni. A most vitatott és visszavont sürgősségi rendelet a döntési hibára alapuló büntetőjogi felelősség kérdését a román Alkotmánybíróság döntésével összhangban pontosította, ez helyes és szükséges módosítás volt.

Ugyanakkor az alkotmánybírósági elváráson messze túlment, amit a PSD-kormány a vitatott sürgősségi rendeletében kimondott, így joggal kapta nyakába a tüntetéseket. A valódi probléma egy részének megoldására hivatkozva csak folytatni kívánták az elmúlt évtizedek keleties, feudális járadékvadászatát. A titkosszolgálatok és a korrupció-ellenes ügyészség együttműködésének káros, antidemokratikus összefonódást jelentő részére valódi válasz nem született, a korrupció-ellenes küzdelem mellett folyó hatalmi küzdelem fékeit és egyensúlyait nem sikerült helyrebillenteni.

A korrupció-ellenes ügyészség mint a válság része

A nyilvánvalóan súlyosan korrupt közegben nehéz kritizálni egy sikereket elérő intézményt. Ráadásul a sikereket sokszor épp olyan érintettek kérdőjelezték és kérdőjelezik meg, akik maguk is részei a korrupt és korruptnak érzékelt román politikai elitnek. Szavuk inkább tűnik a társadalom széles csoportjai számára hiteltelennek. Ráadásul az ügyek tömegétől és az évtizedes, bénító korrupciótól kifáradt, szaturált, manipulált román nyilvánosság és választói közeg inkább eltűri manapság a túlkapásokat, mert közben örül a bűnök és bűnösök megbüntetésének.

„Remélem, az amerikaiak tudják, mit csinálnak a hazámban”

Tény, hogy a DNA a fékekre és egyensúlyokra épülő liberális demokrata intézményrendszer szempontjából jár előnyökkel, de elszabadultsága, ellenőrizhetetlensége intézményi kockázatokat is jelent. Évek óta hozzá kellett volna tudni nyúlni a DNA túlkapásai miatt az intézmény ellenőrzési kérdéseihez, de ebben politikai legitimitás híján nem tud és nem tudna előrelépni a román politikai elit. Mivel egy ideális és kívánatos Románia szempontjából sok hasznot is hajt ez az intézmény, így politikailag lehetetlen manapság az ellenőrzés alá vonásról, az egyensúlyok beépítéséről beszélni. Ráadásul jó oka van mindenkinek feltételezni, hogy mivel Romániában sem 400 éve nyírják azt a bizonyos füvet, így egy liberális demokrata szempontból helyénvaló intézményi korrekció nem is mehetne végbe, mert ekkor valójában csak az ellenérdekelt politikai és gazdasági szereplők próbálnák csak saját menlevelüket megváltani, nem pedig az igazságért engedni küzdeni tovább átláthatóbb feltételek mellett.

„Remélem, az amerikaiak tudják, mit csinálnak a hazámban” – mondta nekem két éve egy liberális bukaresti román barátom. Ő nyugatias érzelmű, multinacionális vállalatoknál dolgozó, politikai tanácsadással élete egy szakaszában foglalkozó román polgár, aki nagyon hisz hazája fejlődésében, elítéli a lopást, és fontosnak tekinti Románia NATO tagságát, kiemelten erős kapcsolataikat az Egyesült Államokkal. Ő nem egy összeesküvés-hívő ember, de mégis így fordította le a DNA egyes ügyeit.

A román politikai elit mivel korrupt, így érdekből is külső érdekek végrehajtójaként tekint a DNA-ra, rendszerint az Egyesült Államokat sejtve a tisztogatások mögött. A politikai rendszer szuverenitásának korlátozása közös tapasztalata minden romániai román és magyar politikusnak, beszélnek is róla egymás között és másutt. „Idejönnek ezek, és, bár mi olyan világot szeretnénk, amilyenben ők is hisznek, elkezdenek tisztogatni” – szól a romániai politikusi panasz.

Mindennek az oka részben az, hogy Románia geopolitikai helyzete fontosabb hazánkénál. A fekete-tengeri kikötők, a nyersanyaglelőhelyek mind-mind szoros amerikai-román politikai szövetséget eredményeztek a NATO-tag Románia számára. E tekintetben az Egyesült Államok mindenkori vezetésével ápolt különleges kapcsolat, a legendák, hogy „ki az amerikaiak számára kedves ember”, „ki az, aki valóban az ő üzenetüket hozza”, évtizedek óta részét képezik a román belpolitikai mitológiáknak. Emlékszem, milyen önmagán túli jelentőséget tulajdonított a román politikai elit a NATO-csúcsnak, amelyet közel egy évtizede, George W. Bush elnöksége idején Bukarestben rendeztek. Több volt az, mint egy kelet-európai ország által szépen megrendezett multilaterális értekezlet. Nem csak a megbecsülésről szólt, hanem évekre célt és értelmet adott a politikai és gazdasági elit egyes megfelelési vágyainak.

Minden korrupció-ellenes küzdelem akkor sikeres, ha nemzetközi együttműködésen alapul, hiszen a pénzmozgások sem a határoknál állnak meg, a korrupció is nemzetközi együttműködésen alapul, a multinacionális vállalatok megvesztegetési struktúrái is nemzetközi cégeket használnak, és az e kísérleteket támogató nemzetközi kormányzati szereplők sem belföldiek. Így az akár amerikai, akár német, akár angol vagy más titkosszolgálati együttműködés, tippadás és figyelemfelhívás, kockázatelemzés egy szuverén ország számára hasznos, és partnerei számára sem káros.

Sosem hittem és most sem hiszem, hogy a DNA-t külföldiek rángatnák dróton, akkor sem, ha nyugatos, Amerikát kedvelő barátaim is így gondolják Bukarestben és Kolozsvárott. A DNA azonban ma, miközben jogos és legitim küzdelmet folytat részben illegitim és illegális eszközökkel a létező román politikai és gazdasági korrupció ellen, ellenőrizhetetlen intézménnyé vált. Az ügyészi vádelőkészítés önállóságnak hazudott voluntarizmusa, a politikai populizmus célját szolgáló jogi populizmus mind-mind inkább válságjelenségek egy, a maga gondjaival bajlódó, felzárkózó, fiatal liberális demokrácia számára.

A román titkosszolgálati komplexum szerepe

A magyar közbeszédben az orosz térfoglalás és az UD Zrt. botránya kivételével a rendszerváltás első évei óta sajnálatosan alultematizált a magyar titkosszolgálatok kérdése. Nem így Romániában!

Magyar fül és szemlélő számára érthetetlen és befogadhatatlan, hogy a román közélet elemzése szempontjából mennyire elengedhetetlen, hogy mindennek és mindenkor meg kell vizsgálni a titkosszolgálati rétegeit. Ez része a közgondolkodásnak, része a román átlagválasztó politikai megértési folyamatainak. Szakmunkás ember ugyanúgy vágja rá fókuszcsoportos vizsgálat közben, hogy „ez a titkosszolgálatok műve”, amiként egy fiatal pedagógus ugyanakkor. Ez nem az alufóliasisakos összeesküvők felelősségkeresése és alternatív igazsága, hanem a román belpolitika megkerülhetetlen része.

A Securitate valódi elszámoltatásának elmaradása, a mára a rendszerváltást megelőzőnél bizonyos tekintetben erősebb hálózattal rendelkező SRI és társszolgálatai ellenőrizetlen politikaformáló részesei a román közéletnek. A román titkosszolgálati komplexum folyamatosan korlátozza a román politikai és kormányzati elit népképviseleten alapuló szuverenitását. Ezzel természetesen együtt jár a titkosított és átláthatatlan korrupció, az államilag végrehajtott szervezett bűnözés privilegizált világa, a fedett gazdasági érdekek operatív szempontból szükséges kiépítésének vegyítése a titkosszolgálati vezetők személyes, gazdasági önérdekével. A titkos megfigyelések rendszere még annyira sem átlátható, mint hazánkban, pedig nálunk is komoly gond van e rendszerekkel.

Több, vezető romániai magyar politikus számolt be már nekem arról, hogy mobiltelefonjukat folyamatosan, éveken át megfigyelték, konkrét ügy, konkrét operatív érdek nélkül, általános nemzetbiztonsági okokból. Ennek része, hogy leiratok és magánéleti szálak nyomai egyes felhevült politikai viták fontos pillanataiban rendre elő is kerülnek, amivel román és romániai magyar politikusok tömegeit próbálják zsarolni titkosszolgák, politikustársak és állami vezetők. A körkörös titkosszolgálati zsarolások rendszere már réges rég foglyul ejtette Romániát.

A liberális demokrata érdek Romániában

A korrupció-ellenes ügyészség és a titkosszolgálati komplexum, a DNA, az SRI és más szervek kombinált túlhatalmának korlátozása valójában a román korrupciós válság mellett az ország liberális demokráciájának másik kulcskockázata és válsága. A román liberális demokrácia akkor lesz erősebb, ha a politikai és gazdasági elit átitatott korruptsága csökken, a személyi kör frissül, és közben a titkosszolgálatok ellenőrizhetetlensége, kormányzati szuverenitást korlátozó hatalmi szerepvállalása megszűnik, és az illetékes ügyészség pedig tovább folytatja ugyan szükséges korrupcióellenes harcát, de liberális demokráciákban elfogadott eszközökkel, módszerekkel teszi.

E szép célok érvényesítése – nem túlzás – ma polgárháború szélére sodorná Romániát.

Így megoldás mindebből valójában rövid távon nem lesz, csak tovább gyengülő legitimitású politikai rendszer.

A most folyó válság során e háromelemű korrekció végrehajtásának sosem volt meg az esélye. A titkosszolgálati világ illegitim és antidemokratikus privilégiumainak védelmét egyesek okosan bújtatták oda az őszinte és tisztességes tüntetők jogos felháborodása mögé. A „minden tüntető, a teljes DNA tiszta és hős, és minden, de minden politikus korrupt gazember, és rosszat akar Romániának”-jellegű, leegyszerűsítő médiareprezentáció pedig csak erősítette e szándékok hatékony érvényesülését.

Az elhúzódó román tranzitív válság mélysége abból ítélhető meg igazán, hogy a tüntetők őszinte dühe és jogos elégedetlensége, a társadalom városiasodott részének PSD-ellenes kiábrándultsága olyan mértékű, hogy a korrupció-ellenes harc során kevéssé zavarja őket a használt eszközök illegális vagy illegitim volta. Mivel a DNA egy valódi baj ellen küzd részben sikerrel, így maximum ennek költségeként tekintenek a túlkapásokra. A titkosszolgálati világ korlátozhatóságában pedig józan demokrata amúgy sem hitt soha Romániában. A delegitimálódott politikai elit ellencsapásai éppen ezért még a jogos és indokolt korrekciók esetén is privilégiumféltésnek tűnnek. Különösen akkor, amikor a jogos és indokolt korrekció lehetőségét azonnal privilégiumvédésre és önfelmentésre is használja a román politikai elit egy része.

A bizalmatlanság és e többelemű válság ördögi köréből szinte lehetetlen kitörni. A mostani, jogos és tiszta szándékú tüntetések mögött meghúzódó hatalmi küzdelem arra utal, hogy az elkövetkező időszak Romániában a politikum, a titkosszolgálati világ és a korrupció-ellenes ügyészség elhúzódó harcát hozza majd. Mivel minden fél követ el hibákat, és minden fél része valójában a román liberális demokrácia válságának, így megoldás mindebből valójában rövid távon nem lesz, csak tovább gyengülő legitimitású politikai rendszer, tovább növekvő apátia, és tovább növekvő, ellenőrizhetetlen titkoskodás.

Tanulságok hazánk számára

A román válság jellegzetes tulajdonsága, hogy a szó köznapi értelmében vett közjó érdekében akárcsak részben fellépő szereplőket legitimnek tekinti a társdalom meghatározó része, különösen az elmúlt évtizedben megerősödött városi, modernizációs középosztály. A korrupció-ellenes küzdelem a közjót szolgálja, tehát könnyebben tolerálják az eközbeni túlkapást és az illegális eszközöket.

A liberális demokrácia helyreállítása érdekében sok mindent eltűrnek az emberek és a nemzetközi partnerek.

Nem arról van szó, hogy a mindenkori demokratikus kormányokkal szemben vannak őket korlátozni, ellenőrizni akaró belső vagy külső aktorok, hanem a problémának mindenki része, mindenki követ el bűnt és hibát, de aki a közjó érdekében látszik cselekedni, annak eltűrik új utak, új intézmények, új megoldások megtalálását. A saját státuszukat és gyarapodási esélyeiket joggal féltő társadalmi csoportok a demokratikus politikai kultúra alulfejlett állapotában, a liberális demokrácia intézményrendszerének elégtelenségét megélve, eltűrik és legitimálják a jogszerűtlen, illegitim igazságtételi és korrekciós megoldásokat.

Magyarországra nézve tanulság, hogy egy sokrétű válságtól sújtott országban, a liberális demokrácia helyreállítása érdekében sok mindent eltűrnek a nemzetközi partnerek és a stabilitásra, gyarapodásra vágyó középosztályok.

Amennyiben a jövőben bármely magyar ellenzéki erő a közjó szolgálatának részeként hitelesen lesz képes bemutatni a foglyul ejtett magyar állam felszabadításának, az oligarchikus korrupció felszámolásának programját, akkor tőle sem a hazánk legfőbb külföldi partnerei, sem pedig a saját támogató nem fogják elvárni a nyugatias jogállami és liberális demokrata sztenderdeknek való teljes, formális megfelelést. Az elmúlt három évtized privilégium-teremtő politikai-gazdasági korrupciójával, a függő helyzetbe hozott hivatalnokok tömegével, az ellenőrizhetetlen pénzekből felhalmozott belföldi vagyonokkal szemben éppen ezért nyitva áll az út a jogfolytonosság megszakítása, a régi rend vezetőinek hivatalból történő, azonnali, jogon kívül, politikai döntéssel történő felmentése, az ellopott és belföldi vagyonok kompenzáció nélküli állami tulajdonba vétele, és a teljes, átlátható magyarországi adófizetési és vagyonleltár bevezetése felé. Különben sem biztonság, sem szabadság, sem kapitalizmus, sem erős középosztály, sem pedig csökkenő szegénység nem lesz hazánkban, mert a fehérgalléros bűnözés jogtechnikai mentegetésének évtizedei után egyre többen és többen fognak igazságtételt követelni hazánkban is, és amíg ezt nem kapják meg, kivonulnak a közéletből.

Addig jó, amíg ezt liberális demokraták próbálják megadni úgy, hogy közben liberális demokráciát teremtenek, komoly fékekkel és egyensúlyokkal, erős önkorlátozással. De abba akkor nem fér majd be a nekünk tetsző pártsajtó lopott pénzből való „megmentése”, nem fér bele a saját, többpárti, az Európai Unió által is kimutatott milliárdos infrastruktúra fejlesztési korrupciós botrány elhallgatása, és nem fér bele a magyar titkosszolgálati világ magánérdekből történő használata sem bankbiztonságnak hazudva.

Ha ezt nem mi tesszük meg, akkor majd jön a Jobbik, megígéri, és nem teszi meg, persze. És abban aztán nem lesz köszönet.

(fotó: AFP)