Pataki Márton: Szabad Nép a Magyar Nemzet?

A néma hallgatás nem méltó október 23-hoz

“Az alkotmány erőssége az állampolgárok elkötelezettségében áll, hogy megvédjék. Az alkotmányos jogok csak akkor vannak biztonságban, ha minden egyes állampolgár kötelességének érzi, hogy kivegye részét ebben a védelemben.” – Albert Einstein

Aux armes citoyens! Fegyverbe, polgárok! – idézhetnénk a La Marseillaise refrénjének első sorát. Fegyvernek egyelőre megteszi egy síp, vagy egy szépen begyakorolt füttyszó is.Évtizedekig abba a hitbe ringattuk magunkat, hogy a szabadságot, a demokráciát, a jogállamot, tisztességes kormányt, szabad sajtót ingyen is meg lehet kapni. Nem lehet. Fizetni kell érte. Talán kis bátorság, idő és pénz egyelőre még elég lenne.

Az elmúlt hat évben eleget kiabáltuk a velünk egyetértőknek és üres épületeknek, hogy „Elég volt!”, meg hogy „Orbán takarodj!”, és főleg: „Nem hagyjuk!”. Nem akarom se utólag, se előzetesen leszólni ezeket a rendezvényeket, főleg nem a résztvevőiket, miközben sokan – részben joggal – egy Facebook lájktól, megosztástól is tartanak. Valamilyen formában hangot kellett adni az újabb és újabb átlépett vonalak miatti felháborodásunknak, ahogyan liberális demokráciából haladunk a diktatúra felé, töprengve a két állatmese, a lassan megfövő béka és a túl sokszor kiáltott farkas tanulságain.

A kvótakampány során elkövetett felsorolhatatlanul sok disznóságra érkezett a Népszabadság megszüntetésének híre, szinte betetőzve az ellenzéki sajtó felszámolásának folyamatát, és a szólásszabadság szempontjából szintén egyáltalán nem közömbös tervet a plakátpiac újraosztására. Az Orbán-rezsim kétségtelenül újabb vonalakat lépett át, ami újfajta reakciókat igényel.

Én most vasárnap, október 23-án kimegyek délután háromkor a Kossuth térre, és hangos fütyüléssel fogom jelezni a miniszterelnöknek, a magyar állam többi vezetőjének és a diplomáciai testületnek, hogy szó nincs itt 98 százalékos támogatottságról.Magyarországon a legnagyobb kisebbségre, a kétmilliónyi Fidesz szavazóra épülő zsarnokságot tapasztaljuk meg. Lehet, jól szervezettek, jobban, mint a belső törésvonalaktól szabdalt ellenzék, de még csak egyszerű többségben sincsenek. Nincs joguk mindent a maguk szája íze szerint alakítani, és főleg nincs joguk minden mozdíthatót ellopni.

Itt az ideje a szembenézésnek. Persze csak békésen. Éppen elég, hogy Fideszes elitnek kordonok és rendőrsorfal mögé kell bújnia, ott is majd hallanak minket.

Ennél méltóbban nem lehet megemlékezni október 23-ról. Ez a nemzeti ünnep nem szólhat arról, hogy ne politizáljunk. Nem szólhat valamiféle hazug nemzeti egységről sem. Nem volt nemzeti egység 1956. október 23-án sem. Azon a napon tömegek mozdultak meg, egyenesítették ki a gerincüket, vállaltak felelősséget saját maguk, és tágabban Magyarország jövőjéért. Kevéssé tiszteli 1956 hőseit az, aki ezen a napon is a megalkuvást, a saját véleményének elhallgatását választja.

Ez azonban csak az első lépés lehet. Mert nem attól lesz tényleges demokrácia, ha a rezsim néhány intézkedést visszavon. Nem akarhatjuk például, hogy továbbra is Orbán Viktor adja ki a Népszabadságot. Mert annak ugye nagy jelentősége nincs, hogy éppen Pecinának vagy Mészárosnak hívják a zsírosan megfizetett strómant. Nem akarhatjuk azt se, hogy minden politikai szempontból meghatározó sajtótermék idővel különböző oligarchák vagy átláthatatlan hátterű tulajdonosi csoportok anyagi köldökzsinórján éljen. Akkor ugyanis biztosan nem az olvasókat, nézőket, hallgatókat fogják szolgálni, egyes újságírók heroikus küzdelmei ellenére sem. Az állam folytathatna tisztességes médiapolitikát a sokszínű nyilvánosság megteremtése és fenntartása érdekében (az Együtt fogalmazott is meg ezzel kapcsolatban javaslatokat), de végső soron nekünk, a hírek fogyasztóinak késznek kell lennünk arra, hogy előfizetés vagy támogatás formájában a zsebünkbe nyúljunk. Amit mi tartunk fent, az minket fog szolgálni. Magyarországon van legalább kétmillió ember, akik havi néhány ezer forintot különösebb megerőltetés nélkül fordíthatnának a szabad sajtóra. Jobb ma elkezdeni, mint holnap.

A tájékozódás lehetőségének magunk és mások számára történő megteremtése azonban még mindig csak szükséges, nem elégséges. Nem egy másik vezért akarunk, nem egy másik tolvajbandát, hanem valódi demokráciát. Az pedig részvétel nélkül nem megy. Aktívan részt kell venni a politikában, ezt pedig leghatékonyabban közösségekben lehet megtenni.Ezeknek a közösségeknek két fajtája van, ha egy-egy ügy mentén szerveződnek, akkor civil szervezetnek, ha egy általánosabb elgondolás, cél mentén, akkor pedig pártnak hívjuk. Tudom, utóbbi különösen ijesztő. Ráadásul közösségekben működni mindig fáradtságos, de ez nem megspórolható. Én természetesen az Együttet tudom a legjobb szívvel ajánlani, de az is rendben van, ha valaki egy másik ellenzéki párthoz csatlakozik, vagy akár újat hoz létre. Tulajdonképpen még a Fideszhez való csatlakozás is méltányolható, amíg valaki azzal a céllal teszi, hogy mielőbb elzavarják a vezérlő tábornokot, és mindenki mást, Rogán „Bulibáró” Antallal és Matolcsy „Sugardaddy” Györggyel kezdve, akiknek ehhez a kleptokráciához köze van. Akinek nincs ideje aktívan formálni a politikát, pénzzel még mindig van lehetősége támogatni.

A jövő még nem dőlt el, nem vagyunk arra ítéltetve, hogy örökre Orbán Viktor már-nem-demokrácia-de-még-nem-diktatúrájában éljünk. De nem lehet abban bízni, hogy majd Brüsszel, Hillary Clinton, Soros György, Angela Merkel vagy a norvég kormány megoldja helyettünk, még ha a Fidesz a saját híveit tudja is ezzel szórakoztatni. Nem lehet bízni a hirtelen a semmiből felbukkanó messiás eljövetelében sem. És önmagukban a jelenlegi ellenzék vezetői sem fogják megoldani.

A kérdés az, hogy lesz-e elegendő öntudatos magyar állampolgár, akik a magyarországi demokrácia ügyét a saját személyes felelősségüknek tekintik. Első lépésként most vasárnap emlékezzünk meg 1956-ról Orbán Viktor kifütyülésével. Ha valaki csatlakozna:https://www.facebook.com/events/1228152880580505/