Pataki Márton: Korrupcióba fullad a budapesti olimpia?

Hogyan működik a közbeszerzés az olimpiai pályázatért felelős Budapest 2024 Zrt.-nél? Mi derül ki a dokumentumokból, és hogyan került sor egy személyes látogatásra a cégnél? Vigyázat, TLDR!

A budapesti olimpiarendezés Magyarország számára egyszerűen akkor is rossz üzlet, ha tisztességesen és ésszerűen szervezik meg, ahogyan erről korábban már írtam itt és itt. Ha ellenben az építkezések és a rendezés során három forintból kettőt el is fognak lopni, akkor abból nemzeti tragédia lesz.

 

Sajnos minden jel az utóbbi felé mutat. Nem egyszerűen csak a Fidesz-kormányzás általános jellemzője, hogy minden csak Orbán Viktor, a baráti oligarchák és a hűséges mamelukok meggazdagodásáról szól. Ahogyan ennek aktív részeseként Lánczi András egy sajátosan őszinte pillanatában összefoglalta: „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.”

 

Azt látjuk, hogy azok az emberek, akik most az olimpiai pályázatért felelősek, majd pedig minden valószínűség szerint az olimpiai rendezésért is, nem vigyáznak a magyar emberek pénzére. És ez egy óvatoskodó megfogalmazás. A budapesti pályázat elkészítésére és a kormány által erre a célra szánt 19 milliárd forint elköltésére létrehoztak egy céget, a Budapest 2024 zártkörű részvénytársaságot. A tulajdonosai a Magyar Olimpiai Bizottság és a Fővárosi Önkormányzat 50-50 százalékban, de számukra valójában nem osztottak lapot. A társaság igazgatóságának elnöke Fürjes Balázs, aki egyben a „pályázat vezetője” címet is birtokolja, továbbá az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, tulajdonképpen Orbán Viktor személyes meghatalmazottja a projektben. A Fidelitas alapító tag Fürjes Deutsch Tamás kabinetfőnökéből emelkedett a mai magasságokba, a Budapest Sportaréna, újabban a Fradi Stadion vagy a Dagály Úszóaréna beruházásának felügyeletével. A Budapest 2024 Zrt. vezérigazgatója, és így a napi ügyekért felelős vezetője Fekete Miklós, aki a még többször említésre kerülő PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft.-től (a továbbiakban: PwC), az olimpiai pályázat fő beszállítójától érkezett, korábban annak vezetője és partnerként résztulajdonosa volt. Érdemes még megemlíteni, hogy a cég igazgatóságban még egy olyan notabilitás is helyet kapott, mint az egykori köztársasági elnök Dr. Schmitt Pál, aki minden bizonnyal a szerzői jogok betartását felügyeli.

 

Fürjes Balázs nagyjából minden interjúban elmondja, hogy a budapesti olimpiának két nagy ellenfele van, a butaság és a tisztességtelenség, ezeket kell elkerülni. Csodálatos PR szöveg, de jelentem, már biztosan nem sikerült.

 

A 2024-es olimpiával kapcsolatos pályázattal és a hozzá kapcsolódó propaganda feladatokkal kapcsolatban eddig a Budapest 2024 Zrt., a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt. eddig 19 közbeszerzési eljárást folytatott le, 19 szerződést kötött meg, összesen 7 milliárd 384 millió forint értékben. Vajon hány esetben sikerült ezek közül több mint egy érvényes ajánlatot begyűjteni? Egy. Egyetlen egy esetben, a tizenkilencből. Egy 17 millió 800 ezer forintos irodabútor beszerzésnél. A maradék 7 milliárd 366 millió 200 ezer forint esetében sikerült elkerülni a versenyt.

 

A beszállítók versenyeztetése nem valami doktriner liberális dolog, amit elefántcsont-toronyban üldögélő közgazdászok akarnak lenyomni a nemzet torkán, hanem a leghétköznapibb józan ész alapján álló elővigyázatosság. Amikor a nagymamánk körbejár a piacon, hogy összevesse a kofák áruját és árait, amikor a lakásfestést megelőzően két-három mestertől is kérünk ajánlatot, vagy egy drágának ígérkező autójavítás előtt egy második szerelőnek is megmutatjuk a kocsit, akkor versenyeztetjük a beszállítókat. Nem egyszerűen csak a legjobb árat szeretnénk – bár az is fontos – hanem szeretnénk elkerülni, hogy átverjenek. Kevesebbet tudunk a zöldségpiaci helyzetről mint a piaci árusok, kevesebbet arról, hogy mennyibe kerül a festék és az ecsetek, és mennyi munkát jelent a lakás kifestése, mint a festők, és lövésünk sincs az autószerelésről. Ha pedig valaki mást bízunk meg az ügyeink intézésével, akkor különösen szeretnénk elkerülni, hogy a mi kárunkra hanyagul járjon el, vagy akár összejátszon az eladóval. Közpénzek felhasználása során erre a célra a közbeszerzési törvény és a kapcsolódó jogszabályok szolgálnának. 2016. Magyarországán azonban azt látjuk, hogy a jogszabályok gyakran a saját elvi, kimondott céljukkal éppen ellentétes célokat szolgálnak, különösen, ha az alkalmazóknak ez az érdekük. A közbeszerzési törvény alapelvei szerint „az ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a gazdasági szereplők számára… Az ajánlatkérőnek a közpénzek felhasználásakor a hatékony és felelős gazdálkodás elvét szem előtt tartva kell eljárnia.” Ha csak egyetlen érvényes ajánlatot sikerül begyűjteni, az hiba. Egyszer-egyszer lehet hibázni, de 19-ből 18 esetben nem. Ahhoz már vagy tisztességtelennek, vagy nagyon-nagyon butának kell lenni. Ártatlan szemekkel még mindig lehet bizonygatni, hogy de hát minden megfelel a törvény betűjének, biztos lesz, aki vevő erre…

 

Legtanulságosabb eleme a csomagnak a külső tanácsadókkal kötött 5 milliárd 155 millió forintos szerződés (+ 250 millió forint sikerdíj, ha Budapesté lesz a rendezés joga). Ezt az ebben a pályázati ciklusban már 720 millió forintot elnyert PwC és két külföldi cég, a vezetőit tekintve volt NOB alkalmazottakból álló lausanne-i Event Knowledge Services SA és a londoni kommunikáció ügynökség, az M-Integrated Solutions Ltd. nyerte el. Elképesztő mennyiségű pénz ez tanácsadásra, ennél kevesebből működik pl. egy évben a Belügyminisztérium, a maga 12 államtitkárával és helyettes-államtitkárával, 26 főosztályával, olyan területeket felügyelve mint a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a vízügy, 3200 önkormányzat, vagy a teljes közmunkaprogram.

 

Szerettem volna érdemben megérteni, hogy mi is történik ebből a pénzből, különösen, hogy egy kritikus nyilatkozatomat követően a PwC „további lépésekkel” fenyegetett meg. Jelentsenek ezek bármit :). Ezért a Közbeszerzési Adatbázisból letöltöttem a szerződést, amelyből persze nem derült ki semmi, csak hogy a nyújtandó szolgáltatások a 4. mellékletben kerültek meghatározásra, miközben a mellékletek nem voltak elérhetőek. Közérdekű adatkéréssel fordultam az aláíró KKBK. Zrt-hez, ahonnan átirányítottak a Budapest 2024 Zrt-hez, ahol időközben átvették a szerződést, é akiktől a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közbenjárását követően végül azt a választ kaptam, hogy nem adják ki, mert a benne foglaltak nyilvánosságra kerülése, az információk eljutása a versenytársakhoz hátrányosan érintené a budapesti pályázatot.

 

Nekem személy szerint azonban felajánlottak egy betekintési lehetőséget a szóban forgó mellékletekbe, amivel én örömmel éltem – de ami természetesen nem jelent az adatkérésnek történő eleget tételt. A megállapodott dátumot  megelőző napon kerestek a cégtől: a betekintés előtt írjak alá egy titoktartási nyilatkozatot. Maga az elképzelés önmagában is ellentmondásos volt, hiszen nem lévén a Budapest 2024 Zrt. munkavállalója, megbízottja, sem más államigazgatási szervvel vagy egyéb szervezettel nincs kapcsolatom amely a budapesti pályázat kidolgozásában közreműködik, továbbá nincs olyan státuszom (országgyűlési képviselő, fővárosi önkormányzati képviselő, stb.) ami bármilyen minősített információ megismerésére feljogosítana, így ténylegesen titokban tartandó információt nekem nem is mutathatnak, mutathattak volna meg. A közérdekű adatokra pedig természetesen nem lehet (vagy lehet, de semmis) titoktartási kötelezettséget vállalni. A normális megoldás természetesen az lett volna, ha az Infotv. előírásának megfelelően olvashatatlanná teszik azokat a adatokat, amelyeknek indokolt a titkossága. Ezt javasoltam is a társaságnak, amit azzal utasítottak vissza, hogy igazából maguk se tudják, hogy mi az az információ, amelynek az ismerete a versenytársak számára előnyt jelentene. Aha…

Végül is aláírtam, egyelőre még nem pereltek be (vagy a bíróság nyári szünete miatt lassan továbbítják a keresetlevelet). A betekintés előtt – az előzmények fényében: meglepően – szívélyesen személyesen Fekete úr fogadott, megmutatta az irodáikat, és egy órát csevegtünk az olimpiai pályázat kérdéseiről. Nem győztük meg egymást…

 

Ezt követően a cég jogtanácsosával és a szerződés mellékleteivel maradtam két órára, alaposan átnéztem mindent, és… És nem tudok miről beszámolni. A mellékletek többször megismétlik a már a kiírásban is szereplő feladatleírást, ami alapján 44 különböző címszó alatt projektmenedzselnek, workshopolnak, monitoroznak, összefoglalnak, elemeznek, minőségbiztosítanak, prezentációkra felkészítenek, narratívát, szövegezési irányelveket, brand irányvonalakat határoznak meg. Ami jól hangzik, de ha lefejtjük a multis bullshit-generátort, akkor tulajdonképpen mit is csinálnak? A kézzel fogható terméke az egész folyamatnak a két megmaradt pályázati kérdőív, a 20 oldalas II., amit idén október 7-ig kell leadni, majd a 110 oldalas III., amit 2017. február 3-ig.

 

Természetesen ezeknek a megírása nem úgy működik, hogy valaki leül a számítógép elé, és csak elkezd pötyögni, sok területen érdemi kutatómunka és rengeteg egyeztetés kell hozzá. Csak éppen ezt nagyrészt elvégezték, még mielőtt ez a szerződés életbe lépett volna. Ennek a munkának az eredménye a megvalósíthatósági tanulmány, ami tavaly nyárra készült el, és a Master Plan, amit a Fővárosi Közgyűlés idén januárban szavazott meg. Maguk a kérdőívek, amelyek elérhetőek a NOB honlapján, ezeknél ráadásul felületesebb szinten mozognak. Az I. kérdőív 60 oldalába belefért például (amelyre adott budapesti válaszok itt találhatóak) a játékok idejére eső jellemző időjárás, vagy a politikai pártok álláspontja a rendezéssel kapcsolatban. Különösen szomorúan élem meg, hogy utóbbit ráadásul sikerült el is rontani (ilyen árszínvonal mellett!).

 

A felsorolt feladatokat ráadásul az ugyanezen tanácsadó, a PwC által készített megvalósíthatósági tanulmány szerint a pályázat-előkészítő cégnek, a Budapest 2024 Zrt.-nek kellene végeznie, nem egy külső tanácsadónak. Nincs is keret erre az 5 milliárdra a tanulmányban szereplő 9,9 milliárd forintos költségvetésben. „Tervezés és előkészítés” van 1,9 milliárd forintért és „Marketing és kommunikáció” 4,5 milliárd forintért. A kettőből együtt persze kijönne, annyi csak a baj, hogy az utóbbiba egy globális hirdetési kampánynak is bele kellett volna férnie. Kérdés, hogy mennyire hiteles egy olyan tanácsadó, amelyik a saját munkájának szükségességét nem látja előre, és a saját díjait sem tudja megbecsülni, vagy kifelejti a tanulmányából?

 

Az ellenvetéseket szerencsére már ismerem: egyrészt hosszabb lett a pályázati folyamat, másrészt Magyarországon nem csináltunk még ilyet, nem lehet előre pontosan tudni, hogy mihez is kell külső tanácsadó. Az első egészen egyszerűen nem igaz, mert lehet, hogy más lett a szerkezet, több szakasz van, de ugyanúgy 2015 szeptemberében kellett beadni a szándéknyilatkozatot, és ugyanúgy 2017 szeptemberében születik döntés, és ugyanaz a feladat: ki kell találni és be kell mutatni, hogy hogyan rendeznénk olimpiát Budapesten. Ha pedig előre nem tudjuk, hogy tulajdonképpen miben is kell segítség, akkor nem egy fixdíjas szerződét kell kötni – pláne nem ötmilliárd forintról -, hanem legfeljebb egy keretszerződést, amiben az igénybevételtől függően kell fizetni óra- vagy napidíjakat.

 

Utóbbi miatt nagyon érdekes (tulajdonképpen csak ezek voltak érdekesek) az a két táblázat, amelyeket az iratkötegben találtam. Az egyik napidíjakat állapít meg, a magyar junior tanácsadók 100 ezer forintjától a külföldi vezető tanácsadók 900 ezer forintjáig. A másik pedig különböző időszakokhoz és különböző tevékenységekhez állapított meg munkanapokat, összesen kb. olyan 15 ezret. Még azt is el tudom képzelni, hogy ezek véletlenül kerültek oda, hiszen a megkötött szerződés alapján mindenképpen jár az 5 milliárd 155 millió forint, így nincs értelme munkanapokról és napidíjakról beszélni. Ezek a napidíjak minden bizonnyal az olvasók többsége számára sokkolóak. Hiszen 900 ezer forint egy hónapra is kiemelkedő fizetés lenne, nem hogy egy napra. A valóságban nem annyira ezekkel van a baj. Egy átlag magyar kisvárosban valószínűleg nem nagyon lehet ügyvédet találni 20-25 ezer forint +ÁFA óradíj alatt. Olyan emberből, akinek vezetői szinten komoly tapasztalata van olimpiai játékok rendezésében, világszinten is nagyon kevés van. Mivel kevés van belőlük, sok pénzt tudnak elkérni a tudásukért. Nincs baj azzal, hogy kikérjük a tanácsaikat, még azzal sincs baj, hogy nagyon sokat fizetünk fajlagosan az idejükért, a baj a mennyiséggel van. A 15 ezer munkanap megmagyarázhatatlan.

 

Vagy legalábbis a Budapest 2024 Zrt. nem érezte fontosnak, hogy számomra megmagyarázza. Pedig a táblázat nyomán én még bíztam ebben, hogy talán mégse hasra ütéses alapon írogatták össze a számokat, hanem komoly, részletesen lebontott tervek állnak mögöttük. A betekintés végén azzal váltunk el, hogy ezt, ezeket, vagy a tartalmi kérdésemre egyéb módon választ adó dokumentumot fogok kapni. Ehelyett csak egy levelet kaptam egy héttel később, hogy ilyennel ők nem rendelkeznek, ez a táblázat csak az ajánlattevő becslése volt.

 

Összefoglalom: a közpénzeket felhasználó megbízó a saját feladatkörével erős átfedésben bíz meg méregdrágán egy külső vállalkozót, konkrét, számon kérhető feladatok nélkül. Amennyiben a Budapest 2024 Zrt.-nél úgy éreznék, hogy az állításaim nem felelnek meg a valóságnak, akkor egyszerűen csak eleget kellene tenniük az időközben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól is megérkezett felszólításnak, és nyilvánosságra kellene hozniuk a mellékleteket. Én még két levelet írtam a cégnek, egyet rögtön a válasz után, részletesebben leírva, hogy mit is keresek, mire várnék magyarázatot, hátha rosszul közvetítették a szóbeli kérést. Majd két héttel később egy másikat, amikor a további közbeszerzéseikkel kapcsolatos, az alábbiakban összefoglalt megjegyzéseimet küldtem el. Ezekre már nem érkezett válasz.

 

900 millió forintot fog költeni a cég „társadalmi párbeszédre”. Ez manapság a propaganda fedőneve, hiszen szó nincs a kiírásban arról, hogy kétirányú kommunikációról lenne szó, a feladat csak a budapesti rendezés népszerűsítése Magyarországon. Egyedüli érvényes ajánlatot a Humán Telex Kft. és a Media Insight Kft. konzorciuma tett (előbbivel kapcsolatban érdekes összefüggések itt). Azonban biztosan tudható, hogy lett volna más érdeklődő is. A Közbeszerzési Adatbázisban található ugyanis egy előzetes vitarendezési kérelem. Ez hat oldalon keresztül sorolja, hogy az ajánlati dokumentáció mely pontjai miatt nem egyértelmű, hogy az ajánlatkérő tulajdonképpen mire is kér ajánlatot, hogy előre megadottan teljesen szubjektív lesz a szakmai értékelés, és hogy ezekkel a közbeszerzési törvény mely szakaszait sértik. Azért gondolom ezt a kérelmet fontosnak, mert ezek után a Budapest 2024 Zrt. vezetői talán mégsem mondhatják, hogy ők nem tudtak arról, hogy bajok vannak a kiírással. Az ajánlattevőknek továbbá ki kellett tölteniük, be kellett árazniuk egy „költségvetési” táblát. Valójában azonban nem költségvetésről van szó, hanem az excel tábla egyszerűen, minden súlyozás nélkül összesítette a megadott fajlagos árakat. Tehát az elnöki asztalra kerülő virágdísz/darab árhoz hozzáadják az élőállat és idomár féléves jogdíját, külön-külön az ásványvíz bekészítést 50, 500 és 5000 főre/fő, továbbá a grafikus díját/óra, a buszos utaztatást/km és még vagy ötszáz különböző tételt. Teljesen értelmetlen, mintha csak a manipuláció lenne a cél.

 

A cégnek természetesen informatikai eszközökre is szüksége van. Mivel a tervek szerint csak 2017. végéig fog működni, ezért ezeket bérlik. Na, de hogyan? 18 millió forint összérték alatt a közbeszerzési törvény szerint dönthet úgy az ajánlatkérő, hogy nem ad fel hirdetményt, hanem meghív néhány potenciális beszállítót ajánlattételre. Ezért a szükséges eszközöket szétbontották hat, nagyjából azonos értékű, 18 millió forint alatti csoportra. Például külön-külön szerződés keretében bérlik a szervereket, a hozzájuk tartozó szoftvert, illetve az archiváló rendszert. Mielőtt a kommentelők megkérdeznék, hogy na de ezzel mégis mi a baj, elárulom: az hogy öt esetben ugyanattól a cégtől, a Bravonet Kft.-től. Mindegyik esetben csak egy másik cégtől kértek még ajánlatot, és amelyeket utána gondosan kizárták, így csak az egyetlen, ilyen módon automatikusan győztes ajánlat maradt. Miközben a törvény szerint a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint teljesíteni képes gazdasági szereplőket kell bevonni. Sikerült hatból hatszor rosszul megítélni.

 

Ez az összesen 100 millió forint aprópénz persze a tanácsadói szerződés 5 milliárdjához képest, de a vonalvezetés egyértelmű, nincs benne hiba: a beszállítók közötti szabad versenyt minden módon meg kell akadályozni. Most megmutatják, mit tudnak.

 

Csak az olimpiai beruházásokra – tehát nem közlekedésfejlesztésre vagy városrehbilitációra – 1000 milliárd forintot irányoz elő a megvalósíthatósági tanulmány. Ez az 1000 milliárd forint hiányozni fog az oktatási rendszerből, az egészségügyből, a leszakadó térségek felzárkóztatásából – ezek közül mindnek gazdaságilag is nagyobb haszna lenne, mint az olimpiának. Ha a közpénzek „hanyag” felhasználása következtében csak arányaiban annyival lesznek drágábbak ezek a létesítmények, mint maga a pályázat, akkor az további 1000 milliárd forint elvonást jelent (és ennyivel több pénzt a baráti pénztárcákban).

 

A közvélemény ma nem számol azzal, hogy Budapestnek lenne esélye nyerni, miközben már csak másik három város van versenyben, amelyek közül Rómában néhány hete egy olyan polgármestert választottak, aki nem támogatja a pályázatot. Jobb lenne nem úgy felébredni, mint a britek a Brexit-szavazás másnapján, hogy hát ja, ha tudtuk volna hogy az mivel jár…