Pataki Márton (Együtt): El kell kezdeni az M3-as metró felújítását!

Budapesti presztízsberuházások elhagyásával megteremthető elegendő forrás a magasabb árak mellett is  

Pataki Márton, az Együtt budapesti elnök mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy elfogadhatatlan lenne, ha az M3-as metróvonal felújítására kiírt második tenderen beérkezett magas ajánlatok miatt ismét elhalasztanák a felújítás megkezdését. Az Együtt budapesti elnöke szerint a központi költségvetésben van forrás, a budapesti beruházások között kell átcsoportosítani, ha ez nem történik meg, annak racionális magyarázata nem lehet, csak Orbán Viktor rosszindulata a budapestiekkel szemben.

Pataki Márton elmondta, hogy a HVG információi szerint az M3-as metróvonal felújítására a második tenderen érkezett ajánlatok is 20 százalékkal, közel 30 milliárd forinttal haladják meg a becsült árat. Az Együtt budapesti elnöke szerint, ha Tarlós István emögött kartellezést sejt, akkor tegyen feljelentést, ugyanakkor a politikai felelősség a helyzet kialakulása miatt mindenképpen a főpolgármestert és a Fideszt terheli, mert igaz ugyan, hogy a 3-as metró nem idén lett 40 éves, ugyanakkor az elmúlt hét évben ők kormányoztak. Már 2010. őszén, amikor a munkatársaival elkészítették a Demszky-korszak bűneit összegyűjtő „Fehér könyvet”, az M3-as metróval kapcsolatos gondokat kiemelten említették.  Három éven keresztül azonban ezt követően sem történt semmi, és csak 2013. júliusában írtak ki közbeszerzési eljárást a rekonstrukció tervezésére, és a tényleges tervezési munka ennél egy évvel később, a ciklus legvégén indult. Az elvesztegetett évek most jól érzékelhetően megbosszulják magukat, a felesleges kockázatok mellett rossz és drága kényszerpályára szorítják Budapestet.

Pataki Márton kiemelte, hogy miközben az M3-as metrót napi félmillió utas használja, közben minden szakértő, a BKV, a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint is kritikus az állapota, és itt nagyobb kockázatról van szó, mint az a fajta kényelmetlenség, hogy egy füstölő szerelvény miatt leáll a metró, és emiatt a diákok elkésnek az érettségi vizsgájukról, ahogyan ezen a héten is megtörtént. A felújítás miatti szakaszos lezárás is komoly káoszt fog eredményezni Budapest közlekedésében, de teljesen elfogadhatatlan, hogy akár teljes leállításra úgy kerüljön sor, hogy közben nem zajlik már a felújítás.

A HVG híre szerint jövő hét közepén megy Tarlós István Orbán Viktorhoz még pénzt kérni. A 22 836 milliárd forint főösszegű államháztartásban kell, hogy legyen erre a célra 30 milliárd forint, különösen úgy, hogy az idei vízi világbajnokság önmagában elvisz 140 milliárd forintot. Az Együtt budapesti elnöke elmondta, hogy itt korántsem a főváros és a vidék közötti elosztási kérdésről van szó, hiszen számos olyan budapesti presztízsberuházás szerepel a 2018. évi költségvetési javaslatban, amelyeket el lehet hagyni, vagy el lehet halasztani. Elhagyható lenne Orbán Viktor „keresztje” a Liget projektre elkülönített 40 milliárd forint. Másik lehetőségként említette a Pénzügyminisztérium várba költözését, a Maccabi játékokkal kapcsolatos sport infrastrukturális fejlesztéseket és az új kongresszusi központot, amelyekre együttesen 2018-ban 30 milliárd forintot szán a kormány. Harmadik példaként a az Operaház és az Iparművészeti Múzeum felújításának, fejlesztésének elhalasztását említette, amelyek szintén 30 milliárd forintot tesznek ki.

A központi költségvetésben van forrás, budapesti beruházások között kell átcsoportosítani. Ha ez nem történik meg, annak racionális magyarázata nem lehet, csak Orbán Viktor rosszindulata a budapestiekkel szemben, zárta a sajtótájékoztatóját Pataki Márton.

Budapest, 2017. május 13. 

Pataki Márton

az Együtt budapesti elnöke