Molnár Tibor: Újabb ingatlanmutyi kötődik Keszthely nevéhez?

Egy februárban alapított keszthelyi sportegyesület akar szállodát építeni a fonyódi focipálya helyére. Az az egyesület, amelyik tavaly még vadászati társaság volt. Az az egyesület, amelynek elnöke jelentős szerepet vállalt abban, hogy a 2014-ben elpasszolt keszthelyi vitorláskikötő Orbán veje cégéhez kerüljön. Bár nem ők, de hasonló erők dolgoztak két patinás tóparti szállodánál is. Úgy tűnik, Keszthely jól teljesít, ha Fidesz-közeli kezekbe kell juttatni értékes helyi ingatlanokat.

A hétvégén robbant egy újabb balatoni ingatlanmutyi-bomba, amelyről kiderült, Keszthelyig érnek a szálak. Az Index és a Népszava is írt arról az erősen véleményes ingatlanvételről, amelyre egy februárban alapított, erősen stróman kamu szagú keszthelyi egyesület készül Fonyódon. A Pelso Polgári SE ugyanis megvenné a fonyódi focipályát, amit a hírek szerint egyből továbbpasszolna egy eddig ismeretlen, ám sajtóinformációk szerint Orbán Viktor veje köréhez tartozó cégnek.

Ez az egyesület tavaly még egy vadásztársaság volt, de elnöke akkor is és most is az a keszthelyi Kovács Ferenc, aki komoly szerepet vállalt abban a cégben, ami Tiborcz Istvánhoz, az első számú vejhez lökte Keszthely vitorláskikötőjét még a 2014-es év végén. Az összefonódásokat itt és itt lehet jól megnézni. A tényeken mindez mit sem változtat: Keszthelyen az utóbbi években gyorsan alapított cégek és egyesületek vesznek ingatlanokat feltételezhetően mások nevében és/vagy megbízásában, hogy azokat egy magasabb körökből származó cég megszerezhesse, beruházhasson, uniós támogatást hívhasson le és ezzel a kormányzó klán vagyonát gyarapíthassa. (És nyugodtan ideírhatjuk a keszthelyi közvilágítás megújítását is, amit szintén az első számú vő cége végzett túlárazva és nemcsak Keszthelyen.)

Noha Keszthely fideszes vezetése és leghűségesebb szavazópolgárai rendre szeretik kiemelni egy-egy elpasszolt elkótyavetyélt kormányfő-közeli kezekre játszott ingatlannál, hogy „de legalább lesz gazdája és fejlődik majd a város”, a valóság ennél cseppet árnyaltabb. Előbbi állítás kétségtelenül igaz (miszerint legalább lesz gazdája), mivel egy önkormányzat általában nem a legjobb gazda, és a legtöbb városházán sem tudásból, sem kreativitásból, sem tehetségből nincs sok a padláson. Ha van is, azt félnek használni. Az önkormányzat dolga az lenne, hogy a helyi piaci szereplés helyett jó helyi piaci feltételeket teremtsen. De a legfontosabb, hogy átlátható és korrupciómentes környezetet. Ezért tehetnének a leginkább. Hogy fejlődni fog-e a város, azt most még nem lehet megmondani. Nem tudni, megépülnek-e egyáltalán azok a szállodák, mikor és milyen minőségben készülnek el. Ha el is készülnek, jönnek-e majd vendégek, stbstb. Valamint egy kormányzati bukta után az irányított hazai közbeszerzések megszűnésének hatásával is számolni kell és lehet is hosszú távon.

De amiről sokat tehetnének a városban – úgy a Városházán, mint a keszthelyi Fideszben -, ha sem kamu szervezetek, sem kamu magyarázatokkal átitatott önkormányzati rendeletek és adás-vételek mögé bújva nem hagynák elherdálni a város vagyonát és jövőjét. Mert szomorú nézni, hogy a Ruzsics Ferenc vezette fideszes városvezetés, valamint a Manninger Jenő fémjelezte helyi fideszes szervezet vagy tudatosan asszisztál ezekhez az ügyekhez, vagy tudatosan segédkezik, vagy pedig minderről tudomása sincs (Utóbbi lenne a legvalószínűtlenebb. Ha viszont mégis ez lenne az igazság, akkor minden fideszes önkormányzati képviselőnek, Ruzsics Ferenc polgármesternek és Manninger Jenő országgyűlési képviselőnek azonnal le kell mondania!). Bármelyik eset is áll fenn, egyik sem méltó egy magát polgárinak és európainak valló párthoz, Keszthely múltjához és több száz éves polgári értékeihez. És nem méltó a város jövőjéhez sem.

Még valami. A keszthelyi hírek szerint hasonló sors várhat a Balaton-parti Haladás-pályára is. A tulaj állítólag már megvan, jelenleg az új focipálya helyét keresik a városban. Ígérem, hogy a mostani fonyódi és a korábbi keszthelyi történések után ez az ügylet még nagyobb figyelmet fog kapni, a városban és az országos sajtóban is.