(Keszt)helyünk Európában

Idén még csak 24 éves az Európai Unió, hazánk is csak 13 éve teljes jogú tagja, de állampártunk első osztályúan szereti szítani „Brüsszel” ellen a közvéleményt. Olyannyira, hogy abból még a vidék sem maradhat ki. Miközben nemcsak gazdaságilag, hanem a kormányzati kampánynak köszönhetően egyre inkább fejben is távolodunk Európa nemesebbik felétől. 

Ennek az európai témájú posztnak sajnos több aktualitása is van:

  • május 1-jén ünnepeltünk uniós tagságunknak 13. évfordulóját
  • május 9-én volt az Európai Unió ünnepe
  • május 22-én az Országgyűlés elnöke, Kövér László vendégeskedett Keszthelyen az állampárt soros nemzetuszító konzultációja ürügyén
  • nem mellesleg pedig hamarosan sok-sok milliárd uniós forrás zúdulhat a nyakunkba, egészen pontosan a Balaton mindkét partjára, amiből jó eséllyel Keszthely sem fog kimaradni

Szerencsére már nem olyan időket élünk, hogy csak azért, mert egy közösség része vagyunk, olyan dolgokat tegyünk, tetessenek velünk, amiket nem szeretünk, ami a szabadságunkat korlátozná. Nem kell propagandista költők verseiből felolvasóesteket tartanunk, nem kell a köztereinken olyan szobrokat állítanunk, amiket csak a galambok tisztelnek meg és nem kell masíroznunk a májusi napsütésben sem, mert az Európai Unió nem az a kávéház (ahol csak szamovárban készülnek az italok). 

Ez most nem a történelemóra helye, ezért megkímélnék mindenkit a történelmi visszaemlékezésektől, felsorolásoktól és meghagynám azt a Wikipediának. Muszáj azonban feleleveníteni azt a tényt, hogy Magyarország mindig is Európa része volt, még ha sokszor és sokan ezt máshogy is szerették volna hazánk több mint 1000 éves történetében.

A vértelen rendszerátváltás után okkal és joggal reménykedett itthon mindenki, hogy pár év, legfeljebb egy évtized, és elérhetjük a burgenlandi átlagot életszínvonalban és életminőségben is.

Kétségtelen, hogy egyfajta felzárkózás megindult, amit a 2004-es uniós csatlakozásunk még inkább felpörgetett, azonban az utóbbi években, azaz a zelmúltnyócban és a zeltmúlthétben is, a sok uniós támogatás és beruházás ellenére sem lett meg az a várva várt áttörés. Burgenland még jobban elhagyott bennünket, csak a szerencsésebb és vállalkozó szelleműbb honfitársaink tudtak felkapaszkodni a legkeletibb osztrák tartomány hajójára. A még merészebbek pedig már hosszú évek óta Nyugat-Európában építik magukat, egzisztenciájukat és biztos jövőjüket. Amit itthon is építhettek volna. De most ebbe se menjünk bele.

Sajnos ez a poszt sem jöhetett volna létre Ruzsics Ferenc polgármester május elsejei kijelentései nélkül. Igaz, azóta írásos közleményt adott ki, hogy az agya rosszul bontja a szavakat, és mire viszonthallja, addigra már máshogy érti a kimondott szavait. Mindenesetre nem ez volt az első félresikerült beszéde. Két évvel ezelőtt szintén a májusi évadnyitón azt találta mondani, hogy “az EU-val együtt kell tudnunk élni”. Elvtársával, Manninger Jenővel szinte versenyt szoktak űzni abból, ki tudja az állampárt utasítása szerint jobban ócsárolni az Európai Uniót valamilyen városi rendezvényen. (És ebbe a versenybe szállt bele Kövér László is a maga sajátos, ultraradikális és ultranyers stílusával.)

Persze ennél jobban csak egyet tudnak mindketten: a zuniós forrásokkal, pályázatokkal és az elnyert pénzekkel kérkedni. Nincs olyan óvodai ünnepség, disznótor vagy körforgalom-átadás (persze nem ott, ahol kellene), ahol ne hangozna el, hogy mennyit  nyúltak le kaptunk a zuniótól. Segítek: Keszthely megújult honlapján a 2008 és 2015 között feltüntetett elnyert EU-s pályázatok szerint több mint 2200 millió(!) forintot kapott Keszthely a polgármestere és országgyűlési képviselője által oly nagyon szidott és utált uniótól.

Sajnálatos, hogy egy olyan patinás kisvárosnak, amely Európa sokak által vágyott felének adóforintjaiból épül és szépül, egy olyan polgármestere van már a harmadik ciklus óta, aki az uniós csatlakozás előtt még miépesként a nemmel való szavazásra buzdította a város lakosságát (akkor még mezei önkormányzati képviselőként), majd a főtér-rehabilitáció előtt évekig szabotálta a törvényileg előírt uniós lobogó kihelyezését a városházán. (Aztán hirtelen persze kikerült, ennek okáról szintén a sajátos máj- és agyműködésű Ruzsics Ferencet kell megkérdezni.) Az elmúlt években pedig nem átall a különböző fórumain ott belerúgni abba a közösségbe, ahova a markát tartja és ahonnan egy kis fényt kapna, ha engedné.

Miközben a Balatonnak egy 300 milliárdos fejlesztési tőkeinjekció van kilátásban (a kormányfőközeli barátok, rokonok, strómanok annak rendje és módja szerint le is rabolták a magyar tengert), a keszthelyi Festetics-kastély is milliárdos pályázatokból virágzik és lesz még virágosabb, addig a város választott tisztségviselői Keszthely lakosságát is szégyenítik beteges EU-ellenességükkel.

A demokrácia lényege a szólás és a vélemények szabadsága, így akár az Európai Uniót is kétségtelenül érheti kritika. De populista és demagóg üzenetekkel önkormányzati lapokban, utcai hirdetőtáblákon, tévékben és rádiókban kampányolni nem éppen európai magatartásra utal. Arról nem az EU tehet, ha polgármester úrék szédülnek az uniós közpénzből lerakott térköveken. Ha terhes a politikusi lét, ha már nehéz polgármesternek lenni Európa szívében, az Európai Unióban, akkor le lehet mondani, és el lehet menni. A világútlevél jó Ázsiába is.