Jó szerencsét!

A “Jó szerencsét!” bányászköszöntés a német “Glück auf!” (Szerencse fel!) magyar változata. Jó szerencsére most is nagy szüksége van az egykori bányavidékeknek, maguknak a bányászoknak és leszármazottaiknak. Anyai ágon magam is erősen kötődöm az Ajka környéki bányász társadalomhoz, erről mesélek az idei bányásznap alkalmából.

1909. január 14-én, születésem napja előtt pontosan 65 évvel családja hiába várta haza Úrkútra ükapámat, Prém Pált, ugyanis 54 társával együtt bányaszerencsétlenség áldozata lett az ajka-csingervölgyi Ármin-aknában. Terézia nevű lánya a helyi bányász munkásmozgalom egyik vezéralakjához, Rieger Ádámhoz ment feleségül, majd 11 gyerekük közül Rezső fiuk lett később anyai nagyapám. Mi sem természetesebb, mint hogy a bányászhimnuszban megénekelt módon ő is “bányász kislányt” választott élete párjául. Apósa, másik anyai dédapám, Kohlrusz József idős korában minden étkezés után hagyott egy pár falatot a tányérján. Mikor a családtagok megkérdezték, hogy miért teszi ezt, azt válaszolta, hogy a bányában megszokta: egy kis ételt és italt mindig tartalékolni kell, hogy ha omlás vagy egyéb baleset miatt nem tudnak a felszínre jutni, ne éhezzenek és szomjazzanak a bányamentők megérkezéséig. A bányászok édesanyám családjának hősei voltak, a róluk szóló történetekből fogalmat lehetett alkotni a munka becsületéről, a fegyelemről, rendszeretetről és összetartásról. Ez az összetartás a családon túl kiterjedt a tágabb rokonságra és a munkatársakra is. Kölcsönösen segítették, támogatták egymást az 1945 előtti vadkapitalizmus és a háború legnehezebb éveiben, majd a vas és acél országát építő ötvenes évek kegyetlen világában is. Nekem gyermekként már csak a bányásznapok felhőtlen boldogsága jutott, amikor a föld alatt és a külszíni fejtéseken dolgozó kemény férfiak a frissen kapott hűségjutalommal a zsebükben egy hétvégére kiléptek a mókuskerékből és büszkén hordták díszegyenruhájukat. Nagyapám egyenruháját szerettem volna megörökölni, de abban temették el… A bányász temetések legmegindítóbb része mindig a himnusz elhangzása, utoljára idén tavasszal Bábics Gabi bácsi, nagyapám kollégája és jó barátja temetésén szöktek könnyek a szemembe hallatán.

Bányászhimnusz

Szerencse fel! Szerencse le!
Ilyen a bányász élete.
Váratlan vész rohanja meg,
Mint bérctetőt a fergeteg.

Nem kincs után sóvárgok én.
Bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívében bányász legyen.

És hogyha majd a föld ölében végóránkat éljük,
Isten kezében életünk Ő megsegít reméljük!
S te kisleány ne bánkódjál,
Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel, fel!
Szerencse fel! Szerencse fel! Szerencse fel!

Az ipari forradalom árát bőségesen megfizettük emberi életekkel és környezeti károkkal. Bányáink nagy része bezárt, mivel jelenleg nem gazdaságos a meglévő – egyébként több helyen kifejezetten jelentős – készletek kitermelése. Az ajkai és tapolcai bányavidék is már csak földrajzi fogalom, de a bányász hagyomány megmaradt és a térség egyik fontos kulturális értéke, melyet tiszteletreméltó módon ápolnak. Mindez az Együtt értékrendjével is teljesen összhangban van. Fontos, hogy a bányászokra jellemző összetartást, munkakultúrát és a közerkölcsnek messze fölötte álló becsületességet megőrizzük, hiszen az egykori bányásztelepülések lakói továbbra is elsősorban az iparban dolgoznak, így ez hatalmas érték munkaadóik számára. Amennyiben megválasztanak a térség országgyűlési képviselőjének, igyekszem ebben a megtisztelő pozícióban is méltó utóda lenni bányász felmenőimnek.

Talán nem sértődik meg az Padragi Bányász Férfikórus, ha bányásznap alkalmából az ő előadásukban osztom meg a bányászhimnuszt:

 Jó szerencsét!