Hajdu Nóra: Úton Európa pereme felé

A Római Nyilatkozat előtt

Március 25-én Rómában az EU tagállamok (mínusz Nagy Britannia) vezetői ünnepi ülésre gyűlnek össze, hogy nyilatkozatot fogadjanak el az európai integráció kezdetét jelentő szerződés megkötésének 60. évfordulóján. A nyilatkozat fő elemeiben aligha lesz ünnepi: az integráció az elmúlt hatvan évben még soha nem nézett szembe ennyi nehézséggel. Az elfogadandó deklaráció valóban új irányt kellene adjon az Európai Uniónak. A választandó irány Magyarország jövőjét is alapvetően befolyásolja. Nem babra megy a játék.

Az unió több tagországában évek óta erősödő populista erők nagysága, hangereje mára az integráció megújulásának egyik legfőbb ösztönzője. Lehet, az EU meghatározó tagországainak és szövetségeseiknek a vezetői úgy hiszik, hogy a populisták elleni küzdelem az ellenzékben lévő populistákat jelenti. Remélhetőleg azonban felismerték: a populisták már ott ülnek az Európai Tanácsban, kormányon vannak – így például Magyarországon. Ezért az ellenük való küzdelem nem folytatható pusztán a tagállamok cselekvési egységre való felhívásával, az európai értékek melletti felsorakozásra való hivatkozással.

Az unió továbbfejlesztésében érdekelt tagországok, a jelenlegi erőviszonyok mellett nem fognak tudni a populizmussal szemben egységes, a társadalmakat is átfogó cselekvési tervet létrehozni. Különbözőek ugyanis a tagok motívumai: többségük működő Európát akar, viszont a populisták nem pusztán az unió „visszabontását” célozzák, hanem nagy részük az unió megsemmisítését akarja. A populisták egy része ezt még nem meri nyíltan megfogalmazni, csak a színfalak mögött játszanak erre.

Ugyanez érvényes az uniót ért másik veszélyes kihívásra, Donald Trump elnökké választására. Vele szemben is az egységre való hivatkozás a hívószó. Trump ugyan – más témákhoz hasonlóan – össze-vissza nyilatkozik az USA-EU viszonyról, de nem kétséges, hogy egy kiszámíthatatlan amerikai politika súlyos biztonsági, kereskedelempolitikai és más kockázatokat jelent nem csak Európa (és benne Magyarország), de a világpolitika és világgazdaság számára is. Európának erre is reagálnia kell.

 

Egy harmadik veszélyforrás Putyin Oroszországának ábrándja egy multipoláris világ valamifajta befolyási övezeteinek létrehozásáról. Ez erősen érintené például Kelet-Közép-Európát, benne értelemszerűen megint Magyarországot.

 

A populizmus, Trump, Putyin kihívásaira tehát az unióban sokan Európa új egységéről, megújulásának szükségességéről beszélnek. Ők azonban becsukják a szemüket a tény előtt, hogy egységes európai válasz például Trumpra Orbán Viktorral – aki jelenleg valószínűleg az egyetlen lelkes Trump hívő az Európai Tanács tagjai közül – aligha lehetséges.

Orbán ma vezető európai politikusokkal kétoldalú keretben alig találkozik. Viszont súlyt helyez arra, hogy ha Geert Wilders holland vagy Hofer osztrák populista vezetővel kávézik, arról a sajtó feltétlenül hírt adjon. Ha Bannon, Trump „főideológusa” beszél – mintha Orbánt hallanánk. Orbánnak mára szinte semmi közössége nem maradt Európa konzervatív pártjaival: nézetei Wilders, Strache (Hofer), Le Pen, Trump (Bannon) nézetei. Joggal tehető fel a kérdés: mit keres még mindig az Európai Néppártban? Mennyire vehetők még komolyan az Európai Néppárt az unió egységéért aggódó állásfoglalásai a Fidesszel (Orbánnal) a soraikban?

A közös európai védelem az egyik olyan téma, amely körül az európai megújulás folyamatában valamifajta egyetértés látszik kialakulni. Különösen azután, hogy Trump a NATO-ról kétértelmű kijelentéseket tett. Meglepő módon Orbán is támogatja az ötletet. Talán nem gondolta végig.

 

Minden közös európai védelem első kérdése ugyanis: ki fenyegeti az unió tagországait? A 27 tagország közül 26 ugyanazt a választ fogja adni: Putyin fenyegeti. Ki lehet vajon az aki ezt nem így gondolja? A választ Orbán állandó fegyverhordozója, Szíjjártó Péter adja meg, aki többször is úgy nyilatkozott, nem érzi azt, hogy Oroszország egzisztenciális fenyegetés lenne „nekünk”. Komolyan vehető-e ilyen kiindulásból, hogy Orbán valóban valamilyen közös európai védelemben lenne érdekelt? Az uniós egységet döntő kérdésekben támadó, a nemzetközi kapcsolatok lényegi problémáiról teljesen különálló véleményt képviselő, Putyinnal bensőséges kapcsolatokat ápoló Orbánnal senki nem lesz hajlandó létfontosságú kérdésekben (európai közös védelem) érdemben együttműködni.

A március 25-i római nyilatkozat e súlyos problémák megoldására remélhetőleg iránymutatásokat ad majd, megnyílhat az út az EU reformja felé. A jelek szerint a reform egyik kulcseleme az uniós döntéshozatal átalakítása lesz. Megjelenik a minősített többséggel történő döntés tényleges esélye. A populisták, a fékezők, a „visszabontók” remélhetőleg ezzel elvesztik egyik fontos eszközüket, az egyhangúság kényszere miatt a tétova, helyben toporgó unióra való hivatkozás lehetőségét.

És igen: ezzel az unió több integrációt kívánó tagállamai gyorsabban haladhatnak. Azok pedig, akik elképesztő provincializmussal rombolják az unió egységét (például Kaczynski Tusk újraválasztása ügyében) vagy az európai jogállami értékek érvényesülése esetén joggal aggódhatnak hatalmuk elvesztésétől (Orbán) – nos, ők soha nem lesznek érdekeltek a valódi európai integrációban. Inkább vállalják az elkerülhetetlenül bekövetkező marginalizálódást, annak minden politikai és főleg pénzügyi hatását.

Ha azonban Orbán Viktor úgy gondolná, hogy neki felhatalmazása van az unió és Magyarország viszonyának teljes újragondolására, emlékeztetni kell: Magyarországot nagy népszavazási többség vitte az Európai Unióba, ő pedig demagóg menekültkampányához képtelen volt népszavazási többséget szerezni. Az akarata ellenére kezdeményezett népszavazásoktól pedig fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Ne legyen kétsége: ha megkísérli, hogy Magyarországot szembefordítsa az unióval, az a tisztségébe kerül – annak összes következményével együtt.