Hajdu Nóra – Orbán: Mit nekem a valóság!

Ha valóság nem igazolja, amit mi gondolunk róla – annál rosszabb a valóságnak. Ez a kissé aktualizált maxima vezethette az állandóan kampányoló Orbánt Viktort, amikor Tusnádon, a kampány új szakaszának nyitányában megpróbálta értelmezni kormánya, de leginkább saját maga egy éves teljesítményét. Egyre többen szedik szellemesen darabokra a beszédet, az úgynevezett külpolitikájáról szóló mondatok azonban egy kicsit is tájékozottabb olvasónak még tartogatnak meglepetéseket.

Itt van ez a Visegrád dolog, ami Orbán tusnádi kijelentése szerint a világpolitika elmúlt egy évének legjelentősebb fejleménye. Ezt Orbán szerint Trump amerikai elnök július 6-i varsói beszéde is alátámasztja. Ha valaki persze elolvassa mit mondott Trump Varsóban – könnyű olvasmány, kevés szót használ –, akkor abban nemcsak a Visegrád szót keresi hiába, de Magyarországra, Csehországra vagy Szlovákiára sincs egyetlen érdemi utalás sem. Szó van viszont valami sok országra kiterjedő Három Tenger Kezdeményezésről, amit az elnök nagyon támogat. Na, ebbe beleérti Magyarországot is, abban az összefüggésben, hogy vegyünk amerikai földgázt. Kisebb amerikai think tankek már régebben árulják ezt a gondolatot Kelet- Közép Európának, de eddig érdemi eredmény nélkül. Áder János – aki Orbánt Varsóban biodíszletként képviselte – nem számolt be arról, hogy Trumppal külön megbeszélést folytatott volna a kezdeményezésbe való érdemi magyar bekapcsolódásról. Orbán sem említette Tusnádon miért nem ment el Varsóba, hogy ott Trumpnál személyesen lobbizzon az elmúlt év legfontosabb nemzetközi fejleménye, a V4-k megerősödésének amerikai elismerése mellett.

Orbán Triesztben sem volt ott, ahol pedig július 12-én a Nyugat-Balkán országainak uniós perspektíváiról fontos csúcstalálkozó zajlott. Ott volt Merkel, Macron, Gentiloni olasz, Kern osztrák kormányfő, egy rakás más miniszterelnök, Boris Johnson és más méltóságok. Orbán távolléte annál feltűnőbb, mert a téma az egyik szívügye: a nyugat-balkáni országok jövőbeli EU tagságáról volt szó. Téma volt még milyen támogatásban kell részesíteni a térség országait, hogy felkészüljenek a majdani tagságra (figyelem: a kohéziós országok – így Magyarország – rovására), és hogyan kapcsolódjanak be ebbe a részvevő országok gazdaságai, tehát adott esetben a magyar vállalatok. Csupa Orbán számára fontos ügy, csupa olyan téma, amit Orbán a Nyugat-Balkán országainak vezetőivel találkozva fáradtságot nem ismerve hajtogat. Orbán több legyet üthetett volna egy csapásra: az EU balkáni bővítésének támogatását, a magyar gazdaság érdekeinek képviseletét, és tovább ápolgathatta volna mind láthatóbb balkáni befolyás-építési terveit. Egyszóval jó alkalom arra, hogy egy kicsit villogjon az érdekérvényesítő képességével. Ha ott van. De nem volt ott. Sőt, ez a találkozó a negyedik volt a maga nemében (Berlini Folyamatnak hívják), és Orbán egyiken sem volt ott: nem hívták, vagy magától nem ment. Egyik eset rosszabb, mint a másik. Sokat elmond az előlihegői által Európa – sőt mostanra a glóbusz – legjelentősebb államférfiának kikiáltott Fidesz elnökről, ha nem hívják (nem akarnak neki közös fénykép lehetőséget adni és alkalmat, hogy illiberális nézetei mellett érveljen), vagy ha magától nem megy, mert megint egyedül bolyonghatna, mint az Index a májusi NATO csúcson készült, mostanra emblematikussá lett videója bizonyítja. (http://index.hu/video/2017/05/31/orban_brusszel_vidamsag_es_magany/ ) Érdemibb távolmaradási indok lehet persze, hogy a Balkán európai perspektívájának megerősítése kapcsán Triesztben kikötötték: a szilárd jogállamiság előfeltétele bármilyen EU-perspektívának. Így már jobban érthető Orbán távolmaradása, illetve, hogy nem is ambicionálja a részvételt.

És akkor nézzük Orbánnak ezt a szerencsétlen, Kaczynskit feltétel nélkül támogató kijelentését, amit Tusnádon a lengyel jogállamiság ügyében tett. Ez sok mindenről árulkodik. Az egyik fontos információ: Orbán szakítani készül a Fidesz európai pártcsaládjával, az Európai Néppárttal. Ne feledjük: Kaczynski pártja nem ennek a pártcsaládnak a tagja. Ott az a lengyel párt van, amelyik Tusk, az Európai Tanács elnökének pártja, és amelyik minden erejével küzd a lengyel  igazságszolgáltatás gleichschaltolása ellen. (Ide illik Orbán kijelentése mely szerint „Európában a kereszténydemokrata pártok elkereszténytelenedtek” – vagyis mostanra az EPP már nem tekinthető ilyennek. Újabb jel, hogy kifele áll a szekere rúdja.) Habonynak viszont még brain stormingot kellene tartania, hogy a lengyel ügyben kimutassa a nyilván meghúzódó Soros szálat. Ha ez ugyanis nem sikerülne, akkor meg fogunk érkezni az európai értékek és így a jogállamiság kérdéséhez, ami már Orbánnak is komoly problémája.

Orbán beavatkozása a lengyel belpolitikába (Kaczynski mellett, és a jelek szerint Duda elnök valamint Tusk pártja ellen – Szíjjártó hol vagy?) a magyar üzleti világnak is sokat ígér: ha Kaczynski eredeti szándéka valósul meg, az a lengyel bíróságok ítéleteinek európai végrehajthatóságát kérdőjelezi meg, amiként erre az elmúlt napokban Európa-szerte számos komoly szakmai fórum rámutatott. Lengyelországba befektetni ilyen jogbiztonsági feltételek közepette senki nem lesz hajlandó, a magyar vállalatokat is le kell beszélni róla. Az ő érdekeik védelme Orbán számára nyilván nem fontos. A kontinentális botrány egyébként neki is jó lecke, ha esetleg remélt választási győzelme után hasonló szándékai lennének a magyar bíróságokkal kapcsolatban.

Orbán politikai ítélőképességének most éppen Visegrád és a lengyel ügy kapcsán mutatkozó szép példájaként nem árt emlékeztetni: a szlovák legfelsőbb bíróság elnöke közleményt adott ki , hogy elítélje a lengyel kormánypárt törekvéseit a bíróságok függetlenségének felszámolására; egy másikat a cseh alkotmánybíróság elnöke, a legfelsőbb bíróság elnöke, a legfőbb ügyész és az ombudsman. Robert Pelikan cseh igazságügyi miniszter lengyel kollégájánál külön is tiltakozott. A lengyel érseki konferencia vezetője pedig levélben köszönte meg Duda elnöknek a döntését, amellyel megvétózta Kaczynski a jogállamot felszámolni kívánó tervét.

Orbán Visegrád ügyében látható elképesztő nyomulására szokás szerint nem kül-, hanem –mint minden úgynevezett külpolitikai lépésére – belpolitikai magyarázat van, több is. Az egyik: a V4-k mögé bújva el tudja rejteni, hogy a nemzetközi kapcsolatokban Visegrád nélkül vele csak igazolt autokraták állnak szóba. Ez pedig azt is elfedi, hogy a Putyinnal, Erdogannal, Sissivel és hasonlókkal való tárgyalásoknak csak akkor lenne jelentősége, akár a magyarok biztonságának növelése szempontjából, ha ezeket a tárgyalásokat az EU, a nyugati szövetség nevében és javára is tudná folytatni. De ez nincs így. Csak a maga nevében tárgyalhat, mert ezeknek a tárgyalásoknak Orbán a nyugati szövetségen belüli befolyása, erőforrások fölötti rendelkezése nélkül nincs európai jelentősége. Ráadásul az autokratákhoz való dörgölődzése a szövetségi rendszerben vele szemben már ma is nagyon meggyengült bizalmat tovább erodálja.

Visegrád Tusnádon kiderült középpontba állításának van egy másik, még közvetlenebb paraván-funkciója: ha ez a mondás, akkor nem kell beszélni az orosz kapcsolatokról, a mélyponton levő magyar-német viszonyról, hogy még mindig nincs meghívó a Fehér Házba, hogy az EU tagállamok legnagyobb részével továbbra sincsenek felső szintű kétoldalú találkozók, egyszóval Orbán Európában szinte udvarképtelen.

A visegrádi paraván aztán azt is eltakarja, hogy a magyar gazdaság számai a négy ország között egy tetszőleges rangsorban csak kivételként nem az utolsóak. Így Orbán kicsit könnyedebben hivatkozhat a V4-k gazdasági teljesítményére, nem kell arról beszélnie, hogy a magyar adatok önmagukban inkább szégyenkezésre adnak okot.

Végül pedig Tusnád árulkodó volt Orbán és a Fidesz jövendő választási kampányáról: szót sem szólt az egészségügyi és oktatási katasztrófáról, pedig ezek a magyar társadalmat leginkább foglalkoztató ügyek. Orbán és Szíjjártó állandóan a megváltozott világhelyzetről beszélnek – az valóban megváltozott –, és hogy arra fel kell készülni. Például többet kellett volna mondani Tusnádon annál az egyetlen odavetett félmondatnál, hogy „bekopogtunk a jövő új iparágainak kapuján”. Valóban, beszéd helyett többet kellene inkább tennie: a versenyképes oktatás jövőjéről való programhirdetést végre ki kellene venni Parragh László volt szaniterárus kezéből, és esetleg akár az MTA véleményét súlyozva figyelembe venni.

Megint eljutunk oda, ahová minden Orbán úgynevezett  külpolitikájáról való eszmefuttatás eljut: működésének nemzetközi relevanciája nincs, abban a térben csak magát képviseli, egy alig tízmilliós piacot, lényegében nemzetközi befolyás nélkül. Vagyis amit ő külpolitikának mond vagy gondol, az valójában tisztán belpolitikai legitimációjának erősítését szolgálja. Azt azonban a hívők körében maradéktalanul. De ez nem segít nekünk, többi magyaroknak, hogy egy valóban átalakuló világban biztonságban és jólétben éljünk.Varsóval és Trieszttel szemben Tusnádon a világ rendben volt. Ott a világ olyan, amilyennek Orbán mondja. Ott vita nincs, ott még működik a kötcsei szellem, a centrális erőtér. Akármi történik is a világban, Tusnád az Tusnád marad.