Hajdu Nóra: Aláírásgyűjtésbe kezdünk a Minority Safe Pack kezdeményezés sikeréért

Az Együtt szerint minden magyar politikai pártnak az a kötelessége, hogy nemzeti ügyekben a legitim határon túli pártokkal összehangolt álláspontot képviselve segítsék elő a kisebbségi jogérvényesítés kérdéseit. Éppen ezért az Együtt júniusban csatlakozott a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez, most pedig megkezdi az online aláírásgyűjtést is.

A Minority SafePack-et a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetével, a FUEN-el közösen, a Dél-tiroli Néppárttal együtt kezdeményezte 2013-ban. Ez a kisebbségvédelmi kezdeményezés az őshonos kisebbségek védelmére és a nyelvi-kulturális sokszínűség megőrzésére irányul. A kezdeményezés arra kéri az Európai Uniót, hogy álljon ki a kisebbségi jogokért. A kampány uniós jogalkotást kezdeményez, hogy az őshonos kisebbségek ügyének rendezése ne tagállami, hanem európai uniós hatáskörbe tartozzon. A folyamatos jogsértések azt bizonyítják, hogy a tagállamok önállóan nem tudják kezelni a kisebbségi kérdést. A szükséges aláírások összegyűjtése után az Európai Bizottság feladata kidolgozni az őshonos nemzeti kisebbségek jogait szavatoló törvénycsomagot, amelyet aztán minden tagállamnak, így Romániának is alkalmaznia kell.

Az Együtt szerint minden magyar politikai pártnak az a kötelessége, hogy nemzeti ügyekben a legitim határon túli pártokkal összehangolt álláspontot képviselve segítsék elő a magyar-ügy, a kisebbségi jogérvényesítés kérdéseit európai és más nemzetközi fórumokon. Ennek érdekében az Együtt támogatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést, melyhez júniusban csatlakozott, most megkezdi az online aláírásgyűjtést, ősztől pedig az utcákon is gyűjtésbe fog.

Írd alá!

Minden, amit az Európai védelmet jogainknak! − Minority SafePack Initiative-ről tudni kell

Budapest, 2017. július 28.

Hajdu Nóra

az Együtt alelnöke