Forradalomnál kevesebb, rendszerváltásnál több kell!

Szigetvári Viktor beszéde az Együtt jelöltbemutató gyűlésén

Köszönöm szépen!

Én is szeretettel köszöntök mindenkit, köszöntöm a sajtó képviselőit, ha már a Magyar Távirati Iroda úgy döntött, hogy nem tudósítja ezt a rendezvényt. Köszönöm, hogy eljöttek és ők viszont kíváncsiak ránk.

Külön tisztelettel köszöntöm mindazokat, akik az Együtt jelöltbemutató rendezvényét ezen a szombati napon az interneten keresztül, élő közvetítésben követik vagy a felvételt fogják megnézni. Az Együtt eldöntötte, hogy létrehozza a saját médiáját, ha már az adófizetői pénzből fenntartott média jelentős része bojkottál bennünket.

Köszöntöm mindazokat az értelmiségieket, üzletembereket, civil vezetőket, akik megtisztelnek figyelmükkel, eljöttek rendezvényünkre. Külön tisztelettel köszöntöm Gulyás Márton barátomat – én voltam az egyetlen politikus, aki végigültem azt a szégyenletes pert, amelyben Gulyás Mártont és Varga Gergelyt megalázó módon elítélte az elnyomó magyar állam. Azt gondolom, hogy az a kezdeményezés, amelyet Gulyás Márton tett barátaival, hogy pártok felett küzdjünk az arányos, tisztességes, demokratikus választási rendszer megteremtéséért, az Együtt támogatására érdemes. És végezetül külön köszöntöm újra körünkben azokat a politikustársainkat, akiknek valójában mindig itt volt a helyük közöttünk, a mi körünkben: tisztelettel és barátsággal köszöntöm Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd párt társelnökeit.

Az Együtt az elmúlt hetekben május eleje óta járta az országot, Cselekvő ellenzék címmel újságot osztogattunk több mint százezer példányban Szombathelytől Békéscsabáig, Miskolctól Pécsig. Az volt a célunk, hogy bemutassuk azt a sok-sok politikusunkat, akik nem tegnap, nem tegnapelőtt kezdték az ellenzéki politizálást, hanem már három, négy, öt éve küzdenek. Nagyon örülök annak, hogy sokan közülük jelöltek lesznek.

A mai rendezvényünknek az a célja, hogy bemutassuk 106 egyéni jelöltünket, bemutassuk azt az együttműködési formát, amelyre az Együtt készen áll más demokratikus ellenzéki pártokkal, Juhász Péter barátom, az Együtt elnöke pedig el fogja mondani, hogy miért hiszünk mi nagyon keményen a győzelemben és mit tesz ezért párt a hátralevő szűk egy évben, a választásokig. Köszönöm, hogy a jelöltjeink itt vannak, majd többekkel meg is fogtok tudni ismerkedni, a bennünket figyelők meg fognak tudni ismerkedni.

Az én személyes életemben is változást hozott a 2018-ra való készület, mert életembe először szeretnék egyéni országgyűlési képviselőjelölt lenni. Az a célom, hogy megszerezzem Újpalota, Rákospalota, Pestújhely és Újpest egy részének választói támogatását. Mert hiszek benne, hogy ha a Fidesz és a Jobbik jelöltjével szemben csak egyetlenegy ellenzéki jelölt indul abban az egyéni választókerületben, akkor a helyi tolvaj fideszes kiskirályt el elehet kergetni. Megpróbálok ebben minden ellenzéki párt részéről támogatást szerezni. Ez az én történetem, amiért ma itt vagyok.

Amikor az elmúlt hetekben az Együtt újpalotai csapatával, aktivista barátaimmal közösen részt vettem szórólapozáson, mondjuk az újpalotai piacon, akkor rendszerint azt kérdezték tőlünk, tőlem – és ezzel zárnám a mostani megnyitómat –, hogy „Hát Szigetvári Úr, az Istenért, mondja már meg, hogy lehet győzni? Az Együtt mit tesz ehhez hozzá? Mit tesznek az együttműködésért?” És még azt szokták kérdezni, hogy „Szigetvári Úr, hogy lehet ezeket úgy elkergetni, hogy valóban megváltozzon ez az ország?”

Én azt gondolom, és ezt szoktam válaszolni, hogy 2018 tavaszán Magyarországon forradalomnál kevesebbre, de rendszerváltásnál többre van szükség. Azért van szükség forradalomnál kevesebbre, mert bár sokaknak akár romantikus gondolatnak is tűnhetne egy forradalom, ki kell őket ábrándítanom. A forradalom még egy így megtépázott Magyarországon is szenvedéssel, vérrel, ne adja az ég, emberhalállal járna. Ezt senki, az Együtt pedig végkép nem kívánhatja Magyarországnak.

Mindazok, akik tőlünk azt kívánják, hogy vonuljunk ki a teljes politikai rendszerből, ne induljunk választáson, és majd az utcán és csak az utcán lehet kikényszeríteni a rendszerváltást, azoknak azt üzenem, hogy szerintem nem mondanak igazat. Mert az ő általuk javasolt útnak a végén, ha tisztességesen végiggondolják, akkor csak a forradalom van, amely nem egy romantikus dolog, hanem egy ország újabb évtizedes romlását hozó tragédia lenne. Az Együtt ezért készül arra, hogy 2018 tavaszán forradalomnál kevesebbre van szükség Magyarországon.

Azt viszont nagyon határozottan hiszem, hogy többre van szükség, mint rendszerváltásra. Amikor én erről beszélek, akkor abban hiszek és abban hisz az Együtt, hogy meg kell tudnunk változtatni Magyarországot, meg kell tudnunk változtatni, hogy az a kölcsönzött munkaerő, aki gyakorlatilag munkai jogától megfosztva, napszámban dolgozik, kizsákmányolva multinacionális vagy magyar foglalkoztatótól, az is kapjon védelmet a magyar államtól.

Akkor lesz ebben az országban élhető, békés, fejlődő piacgazdaság, hogy ha olyan államot teremtünk az Együttel közösen, amely védi a kiszolgáltatottak, szegények érdekeit, együttműködik a szakszervezetekkel, megerősíti a magyar jóléti államot, mert nem hiszünk abban, amit 30 éven át hazudtak nekünk, hogy olyan a piacgazdaság hogy a vagyon, a gazdaság, gazdagság felülről leszivárog mindenkihez. Nem szivárog le, nekünk meg kell ezt támasztani egy erősebb jóléti államban. Az Együtt ebben hisz és abban is, hogy ezt viszont úgy kell elérni, hogy a gazdagokat, a teljesítményükből tisztességesen meggazdagodottakat nem ellenségnek tesszük, nem fordítjuk szembe őket a többségi magyar társadalommal, hanem meggyőzzük őket arról, hogy akkor lesz szolidáris, igazságos Magyarország 2018 után, ha ők vagyonukból, osztalékjövedelmükből, személyi jövedelmükből valamivel többel járulnak hozzá Magyarország felemelkedéséhez. Mert akkor tisztességes verseny, jó piacgazdaság lesz és egyébként a szegénység is csökkenni fog, az egyenlőtlenség is el fog tűnni idővel ebből az országból. Mi, az Együttben ebben hiszünk.

És amikor engem megállítanak az újpalotai piacon vagy az országjárásom bármely pontján, akkor én mindig azt mondom, hogy az Együtt egy olyan párt, amely bezárkózó nemzet helyett egy nyitott és befogadó magyar nemzetben hisz. A félelem helyett, az elnyomás helyett egy szabad köztársaságban hisz. A szegénység, a nyomor helyett egy igazságos, egyenlő piacgazdaságban hisz. Az Együtt ezt képviseli, mi ezt képviseljük: a szabad köztársaságot, igazságosabb piacgazdaságot és nyitott, büszke nemzetet.

Pártunk alapítójának az örökségére is büszkék vagyunk, akit soha, semmilyen formában, még csak a vicc kedvéért sem emlegetnék olyan emberekkel egy társaságában, akiknek a magyar történelem szemétdombján van a helyük. És ezt azért el akartam a mai napon mondani.

Az Együtt megpróbál Magyarországon a középúton járni. Mentesek vagyunk a jobb és baloldali szélsőségektől, de nem vagyunk értékrendtől mentesek. Középúton járunk, büszkék vagyunk magyar nemzeti hovatartozásunkra, közben progresszív liberálisnak valljuk magunkat avval a hittel, hogy meg lehet változtatni az örökölt Magyarország problémáit. És amikor ebben hiszünk, akkor képviseljük azt, amiről beszéltem: hogy forradalomnál kevesebbre, de rendszerváltásnál többre van Magyarországon szükség. Mi vagyunk az egyetlen magyarországi párt – és ez az, ami fontossá teszi a mi felelősségünket egy kormányváltásban és a 2018-as ellenzéki együttműködésben –, amelyik nem azt mondja, amivel meg lehet hülyíteni a magyarokat, hanem azt mondjuk, amit ezzel a hazával tennünk kell, amit ezzel a hazával tenni vagyunk kötelesek. Mi már kiábrándultunk a néphülyítésből, nem akarunk szegényt és gazdagot, magyart, cigányt és nem cigány magyart egymással szembe fordítani, nem akarunk a menedékkérők ellen hergelni, de biztonságos Magyarországot szeretnénk. Ebben a programban hiszünk, megvannak ehhez az egyéni jelöltjeink, van egy pártelnökünk, aki kőkeményen küzd a Fidesz ellen, volt civil vezetőként kőkeményen kiáll azért, hogy lehet egy jobb civil közösséget teremteni Magyarországon. Erről szól a mai rendezvényünk. És köszönöm, hogy megnyithattam.

Köszönöm figyelmüket!