A Fidesz-kormánynak el kell számolnia a vizes vb eltitkolt költségvetésével!

A Fidesz már a vizes vb megrendezésével is adatokat szolgáltat az oroszoknak

Az Együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy még mindig az adófizetők pénzének mértéktelen szórására derül fény a budapesti vizes világbajnokság kapcsán. Ráadásul az is kiderült, hogy a Fidesz jóvoltából ismét a virtuális spájzban vannak az oroszok, hiszen egy orosz cég gyűjthet majd adatokat a látogatókról. A Fidesz-kormánynak azonnal el kell számolnia az eltitkolt költségekkel. Az Együtt feljelentést tesz a közbeszerzési szabályok megsértése miatt, valamint adatigénylést nyújt be az Antenna Hungáriához az eltitkoltan, pazarolva és megkésetten elköltött 30 milliárd forint ügyében.

Seszták Miklós, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke szerint a vizes világbajnokság összköltsége 130,6 milliárd forint. Az Index információi szerint azonban valószínű, hogy a valóságban ez még nettónak is kevés, bruttó 170 milliárd forint felett jár a számla, mivel több, a televíziós és internetes közvetítéshez és hálózathoz szükséges beruházást eltitkoltak a számításból, pedig ezek a nagyjából 30 milliárd forintnyi szerződéssel az egyik legnagyobb kiadást jelentik. De az Index cikkéből az is kiderül, hogy egy marketing- és piackutató eszközzel a világbajnokságra látogatókról orosz és azerbajdzsáni cég tud majd adatokat gyűjteni.

Az Együtt szerint az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a vizes világbajnokság megrendezése a korrupció melegágya. Esztelen költekezések tömkelegére derült már fény a korrupt és pazarló világbajnokság kapcsán, ám ezt még mindig tudja fokozni mérhetetlen pénzéhségével a Fidesz-kormány. Az Együtt felháborítónak tartja, hogy a világbajnokságra látogatókról egy orosz és azerbajdzsáni cég gyűjthet majd adatokat. Ezzel a Fidesz jóvoltából az oroszok ismét a virtuális spájzba jutottak.

Az Együtt felszólítja a Fidesz-kormányt, hogy azonnal számoljanak el a vizes világbajnokság eltitkolt költségvetésével. Az Együtt feljelentést tesz a közbeszerzési szabályok megsértése miatt, valamint adatigénylést nyújt be az Antenna Hungáriához az eltitkoltan, pazarolva és megkésetten elköltött 30 milliárd  forint ügyében.

Budapest, 2017. július 11.