Emlékezetpolitikai javaslat

Az Együtt vitairata az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából
BEVEZETÉS
Az Együtt már 2013-as megalapításakor azt képviselte, hogy új politikai pártként kíván megjelenni a magyar közéletben. Az új politikai párt pedig azt is jelenti, hogy nemcsak új politikusokat és új gondolatokat képvisel, hanem amellett is hitet tettünk, hogy szükség van a magyar emlékezetpolitika újragondolására is. A múlt ismerete és értő feldolgozása nélkül egy demokratikus társadalom nem működhet.
1. EURÓPAI HELYZETKÉP
A jelenlegi európai demokráciák a fasizmus és a kommunizmus (Auschwitz és a Gulag) által szimbolizált rendszerekkel szemben határozzák meg identitásukat. Ez egy olyan széles sáv és értelmezési keret, amelyen belül helyet kell adni az eltérő nézeteknek és emlékezetpolitikáknak is.

Egy működő demokrácia alapfeltétele a működő emlékezetpolitika. Ez sokszor csak több évtizedes folyamat eredményeként valósulhat meg, hatása azonban rendkívül hosszú távú egy ország, egy nemzet életében. Ezt láthattuk Németországban az 1960-as évektől kezdődően – saját fasizmusuk „feldolgozása” során, de ugyanerre példa Spanyolország, ahol a francoi korszakkal néztek szembe az elmúlt évtizedekben.

2. MAGYARORSZÁGI HELYZETKÉP
Magyarországon hosszú évek óta emlékezetháború zajlik, és ebben a háborúban az üzenetek szinte kizárólag a jobboldal által meghatározott értelmezési keretben érték el a közember szintjét, sőt sok esetben még egyes történészi köröket is. A Fidesz és Jobbik eltérő hangsúlyokkal, de alapvető kérdésekben egybehangzóan az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedeit és a Horthy-korszakot mutatják fel a múltunkból. A jobboldal tudatosan használja a múltat, a nemzeti értékek egyedüli képviselőjeként határozzák meg magukat, teszik mindezt anélkül, hogy szembenéznének ezeknek a hagyományoknak a súlyos örökségével.

A Horthy-korszak antikommunizmusa és a jogegyenlőséget felszámoló törekvései, az antiszemitizmus egyaránt részét képezi ennek a terhes örökségnek. Nincs szembenézés, csak a múlt átírása zajlik. Amire nem akarnak emlékezni az nincs, megpróbálják még a létezését is letagadni. Ugyanaz az irányított amnézia uralkodik jelenleg a jobboldalon, mint ami szocializmus időszakában zajlott más történelmi események, személyek, korszakok esetében. A jobboldal leginkább kimunkált emlékezetpolitikai eleme az antikommunizmus, amely intézmények alapításában (Terror Háza, Veritas Intézet), vagy éppen utcák, közterek átnevezésében érhető tetten.

A múlt átírása a legmagasabb szinten az alaptörvény preambulumának megfogalmazásával történt meg. A magyar történelem 65 éves korszakát dobták ezzel a kukába, sőt fokozatosan a rendszerváltás és az elmúlt 25 év is a történelem szemétdobjára kerül. A nemzeti önrendelkezés elvesztése a kormányok, politikusok, egyének felelősségét is eliminálja, ezzel a módszerrel főleg a Horthy-korszak által elkövetett bűnök esetében élnek. Ez a rendkívül hatékony szelektív emlékezetpolitika egyszerűen értelmezhető mítoszokat alkot és bűnbakokat képez. A mindenre ráhúzott nemzeti jelző nem az összetartozást, hanem a kirekesztést és az elzárkózást, az ellenségkép kialakítását szolgálja.

A szocialista-liberális oldal anélkül vesztette el ezt a háborút, hogy igazán csatába indult volna. Az első és máig meghatározó vereséget az első parlamenti ciklusban szenvedte el. 1992-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepekről és a címerről alkotott törvényt, ebben a vitában, az akkor még a konzervatív MDF-fel és a jobboldali parlamenti többséggel szemben, az akkor még liberális Fidesz és SZDSZ, valamint a baloldali MSZP maradt alul. Míg a ballib oldal 1848 örökségét, a jogegyenlőséget, az állampolgári szabadságot, a polgári normarendszert, a függetlenséget mutatta fel, a jobboldal a Horthy-korszakhoz hasonlóan a Szent István-i hagyományokat, a keresztény világhoz való kötődést iktatta törvénybe és használja azóta is legitimációs forrásként.

A hagyományos baloldali értékek leértékelődtek, vagy éppen az államszocializmus évtizedeiben hitelüket vesztették. Azokat, akik a rendszerváltás után ezeket az értékeket felmutatták azonnal megbélyegezték, kommunistaként és hazaárulókén kiírták a nemzetből. A jobboldali emlékezetpolitika egyeduralkodóvá vált, amit gyakorlatilag tudomásul vettek a szocialista-liberális kormányok is. Ez a terület egyáltalán nem érdekelte és nem érdekli a jelenlegi demokratikus ellenzéket sem. Tévedés, hogy elegendő az emberek számára a kívánatos és reális jövőt kínálni, hogy elegendő Európa és az európaiság felmutatása. A szimbolikus politizálás, az emlékezetpolitika leértékelésével olyan jelentős eszközről mondott le az ellenzék, amellyel az emberek közösségélményét, pozitív érzelmeit, nemzeti büszkeségét lehet „megszólítani”. Ez pedig fontos kötőanyag, amellyel vétkes módon nem vagy csak szégyenlősen él az ellenzék.

3. TÖRTÉNELMI KULCSKÉRDÉSEINK – ESTERHÁZY PÉTER: „FÖLDET VISSZA NEM VESZÜNK”
Közös múltunk megítélésében a legtöbb konfliktust, már-már feloldhatatlan ellentétet a XX. század történelmi traumáinak feldolgozása, illetve fel nem dolgozása jelenti. Fájdalmas törésvonalak, megosztottság és meg nem értés övezi Trianont, a magyar politikai elit és a különböző társadalmi rétegek szerepét a II. világháborúban, a holokausztban és a Kádár-korszakban. A baloldali és liberális értelmiség, valamint a hozzájuk kötődő politikai elit nem fordított kellő figyelmet sem Trianonra sem a Kádár-rendszer kritikai elemzésére. Természetesen élnek és korlátozott módon hatnak még az elmúlt 40 év történettudományi dogmái és tabui is. Ezek meghaladása lehet a kulcsa annak, hogy ezekben a jobboldal által lefoglalt témákban sémák és leegyszerűsített ítéletek helyett közös normák alakuljanak ki.

Rákosi és az ötvenes évek megítélése kivétel, hiszen ebben az esetben meglehetősen széles konszenzus alakult ki a tudományos körökben és a közvéleményben is. Nem kis mértékben járult ehhez hozzá a rendszerváltás egyik meghatározó jelképének, 1956-nak az alapos feltárása és rendkívül széles körben történő kommunikációja. 1956 kapcsán a meghatározó alapkutatásokat már elvégezte a történettudomány. 1956 őszén egymás mellett létezett a kommunista diktatúra megjavításának kísérlete és egy megkésett – függetlenségi mozgalommal kiegészülő – polgári forradalom.

Nagy Imre és Bibó István egyaránt jelképe a forradalomnak. Az ekkor megvalósuló nemzeti egység érzete az egyik fő üzenete 1956-nak. A magyar társadalom számára is meghatározó élménnyé vált a forradalom alatti méltó emberi kiállás, a kitörés a diktatúra béklyóiból, az emberek tettekben realizálódott vágya a szabadság után.

Hazánk emlékezetpolitikájában hasonlóképpen kiemelt helyet foglal el a rendszerváltás időszaka is, amelyet ma már szinte minden politikai szereplő agyon kíván hallgatni. 1989-1990 ismerete és elismerése nélkül azonban nem beszélhetünk szabad Magyarországról, az akkor meghatározó nemzeti konszenzusra most is szükség lenne. A rendszerváltás hiányában országunk nem lenne tagja sem az Európai Uniónak, sem a NATO-nak.

4. Az Együtt emlékezetpolitikai javaslatai
  • Az Együtt ismételten beadja az ügynökakták nyilvánosságára hozásáról szóló törvényjavaslatát.
  • Az Együtt javasolja, hogy hasonlóan más európai országok gyakorlatához, Magyarországon is a tudományos életben elismert szakmai szervezetek jelöljék ki a történettudományhoz kötődő felügyeleti szervek tagjait és ők feleljenek az adott intézmény szakmai munkájának a minősítéséért is. Így szükséges eljárni a múlt újraírásával és újraértelmezésével foglalkozó – a jelenlegi kormány által alapított intézmények (pl. Terror Háza, Veritas Intézet) esetében is.
  • Az Együtt javasolja egy új közgyűjtemény létrehozását, amely európai példákhoz hasonlóan Magyarország XX. századi történelmével és személyiségeivel, valamint a jelenkor történetével foglalkozna. (Trianon, 1918-1919, Horthy-korszak, I. és II. világháború, Kádár-kor, rendszerváltás)
  • Az általános és középiskolai oktatásban célzott nevelési programok kidolgozása szükséges, amely a nemzeti emlékezet kérdéseit járja körül. A középiskolai oktatásban javaslatot teszünk egy olyan program elindítására, amelynek segítségével a gyerekek saját, családi, személyes múltjukat ismernék és dolgoznák fel a történelemtanárok és az iskola segítségével.
  • A kötelezővé tett történelem tankönyvek körül kialakult botrányok miatt napirendre kell tűzni azok széles körű, szakmai vitáját. Mindez csak a történelem tanárok szakmai szervezeteivel együttműködésben valósítható meg. Az Együtt javasolja, hogy a szomszédos országokkal együttműködésben induljon el egy, a régió országaival közös történelemkönyv elkészítését célzó nemzetközi műhelymunka.
  • A fiatal történész generáció ösztöndíjprogramon keresztüli támogatása a jelenkor történeti és a XX. századot kutató, feldolgozó munkájukban, valamint ennek folyamatos és hosszú távú biztosítása. Ezen erőfeszítésekre remek példa akár a Politikatörténeti Intézet műhelye, akár az 56-os Intézet maradékának tiszteletreméltó kísérlete. A történészi generációváltás már megkezdődött, ennek megakasztása vagy ellehetetlenítése a jelenlegi rezsim részéről súlyos következményekkel járhat a múltfeldolgozás során.
  • Égető szükség lenne közép- és kelet-európai kontextusban, ezen országokkal együttműködve (a történelmi terhek miatt is) kulturális csereprogramokra, ösztöndíjakra, egyetemi együttműködésekre, kutatási programokra, mert a Visegrádi Alap által biztosított támogatás ehhez nem elegendő.
  • Az Együtt gondozásában hamarosan megjelenik egy nemzet- és emlékezetpolitikai esszégyűjtemény, célja olyan publikációk összegyűjtése , amelyek segíthetik egy közös nemzeti minimum létrejöttét ezen a területen is.