ANTIFEMINISTA NŐ?

A szexizmus ítélkezik és diktál: megmondja, hogyan leszel férfias férfi, nőies nő, jó feleség, jó anya, jó férj és jó apa. Nem érdekli az egyén, nem hisz a sokszínűségben, nem érti a világot. Ami engem illet, feminista vagyok. Hiszek abban, hogy a nők egyenjogúak, de nem egyformák a férfiakkal, és hogy a különbözőségeink sokkal többre nyújtanak lehetőséget, minthogy az egyik fél a másik életéhez asszisztáljon. Hiszek abban, hogy az együtt valóban együtt, egymásra számítva, nem pedig a másikra támaszkodva lehet eredményes és boldog.

László Barbara írása.

Antifeminista nő. E jelzős szószerkezet láttán két dolog juthat eszünkbe. Egy, az illető hölgyek fogalomzavarban szenvednek, fogalmuk sincs, mi is az a feminizmus. Kettő, az illető hölgyek valamilyen oknál fogva rettegnek az egyenjogúságtól.

we-can-do-it.jpg

A nélkül, hogy bemelegítenék a feminizmus történetével, lássunk néhány példát, hogyan is néz ki torzító üvegen keresztül a mozgalom mai formája, amely olyannyira bántja nőtársaim érzékenységét.

„Nem minden férfi erőszaktevő
Nem vagyok áldozat
Nem vagyok elnyomva
A férfiaknak is vannak sérelmeik
Felelősséget vállalok a saját cselekedeteimért”

Igaz, abszolút szégyen, hogy feministáknak és más civil szervezeteknek kell a témával foglalkoznia. Az állam feladata lenne biztosítani minden állampolgára számára a biztonságot, függetlenül attól, hogy nő, férfi, gyerek, idős, esetleg bármilyen szempontból hátrányos helyzetű, vagy kiszolgáltatott az illető. Nem fogom felsorolni az erőszaknak mindazon formáit, amelyekkel kapcsolatban az igazságszolgáltatás tehetetlen, vagy megbicsaklik a nagy tenni nem akarásban, de akit valóban érdekel a téma, annak elég komoly irodalom áll rendelkezésre.

Nem, nem minden férfi erőszaktevő. Nem, nem minden nő áldozat. De az erőszaknak minden esetben negatív következménye kell, hogy legyen az elkövetőre nézve. Még akkor is, ha épp nő ellen irányul. A képlet elég egyszerű, a kényelem érdekében fennálló értetlenség sem sokkal bonyolultabb.

„Nincs szükségem a modern feminizmusra
Mert férfi és nő feltétlen szerelmében és tiszteletében hiszek.
Élvezem, hogy nő vagyok, és hallani sem akarok róla, hogy a karrier fontosabb lenne, mint felnevelni a gyermekeimet vagy boldoggá tenni a páromat.”

A feminizmus nem arról szól, hogy bárki kihajtaná a nőt a konyhából, ha épp ott érzi komfortosan magát, majd beterelné egy multi tárgyalójába, ahol is őrt állít az ajtó elé, aki elzárja a szeretteitől. A szabad választás védelme ellenben annál fontosabb ügy, az a pökhendi cinizmus pedig, amivel a társadalom széttárja a karjait, menj, valósítsd meg önmagad, de ugyanazért a munkáért sose fogsz azonos fizetést kapni nőként, mint egy férfi, valóban kivált némi diszkomfort érzést.

Ami pedig a sokat szidalmazott női karrierizmust illeti: az a nő, aki azért tanulta végig a fiatalságát, hogy megvalósíthassa az álmát (ami ideális esetben tökéletesen megférne a családalapítással), pár év munka után még manapság is azzal szembesül, hogy választania kell.

Pedig nem kellene, hogy így legyen.

Lehetnének családbarát munkahelyek, elmehetnének a kedves férjek is egy évre kivenni a részüket a gyerekezésből, megkönnyíthetné a rendszer a nők dolgát a szülés utáni újrakezdésben – a feminista csak egy egyszerű kérdést tesz fel: miért megyünk el e mellett az egyértelműen fennálló igény mellett, miért nem küzdünk együtt mi, férfiak és nők, egy család és gyerekközpontú rendszer kidolgozásáért?

„A feministáktól azt hallom:
Gyenge vagyok, sebezhető, és áldozat
Akkor lehetek sikeres, ha férfiként viselkedem
Nőiesnek lenni szégyen és baromság”

Ilyesmit az antifeminista legfeljebb olyan feministától hallhat, aki hozzá hasonló fogalomzavarokkal küzd. Ami viszont említésre méltó, a hol és hogyan lehetek sikeres nőként/férfiként problémakör. Milyenek is a vezető beosztású nők? Valóban férfiasak?

Jó érdekérvényesítők, hatékonyak, magabiztosak, szélsőséges esetben narcisztikusak. Miért gondoljuk, hogy ezek a nagybetűs férfias jelzők? Ennyire unalmasan egyformának akarjuk látni a férfiakat? Hát a nőket? Hogy ki mennyire férfias, azt nem abból a mázból kéne leszűrnünk, amit reggel magára ölt valaki, majd hetyke kis keretbe foglalja a státuszával.

Ahogy a nőiességet sem azzal, hogy ki hány gyerekre főz, már ha egyáltalán. Ezek a jelzők a hétköznapok apró gesztusaiban, zárt ajtók mögött, van, akinél csak egy-egy igazán fontos, kiélezett helyzetben töltődnek meg jelentéssel.

A szexizmus viszont ítélkezik és diktál. Megmondja, hogyan leszel férfias férfi, nőies nő, jó feleség, jó anya. Nem érdekli az egyén, nem hisz a sokszínűségben.

Ami engem illet, feminista vagyok. Hiszek abban, hogy a nők egyenjogúak, de nem egyformák a férfiakkal, és hogy a különbözőségeink sokkal többre nyújtanak lehetőséget, mint hogy az egyik fél a másik életéhez asszisztáljon. Hiszem, hogy egy nőnek lehetőséget kell biztosítani, hogy megélje a nőiségét egy párkapcsolatban és anyaként, ha erre van szüksége az alkotáshoz, és hogy senkinek sincs joga megkérdőjelezni, ha partner és gyerek nélkül teszi ugyanezt.

Hiszek abban, hogy a nők és a férfiak egészségesebb és boldogabb kapcsolatokra képesek, ha kölcsönösen tudnak egymásnak adni magukból, nem pedig a nemi szerepeikhez illőnek vélt viselkedésmintákat erőltetik egymásra és magukra. Hiszek abban, hogy az együtt valóban együtt, egymásra számítva, nem pedig a másikra támaszkodva lehet eredményes és boldog.

László Barbara