EGY NAP TE IS CEU LEHETSZ!

Ezt a határt most átlépte a kormány. Sokkal durvábban, sokkal leplezetlenebbül és sokkal fájóbban, mint eddig talán bármikor. Saját magát skalpolja meg most a hatalom, hogy ne lógjon ki tovább a kopaszok sorából.

Nem az én ügyem, engem ez nem érint. Hangzik most is és hangzott sokszor már az utóbbi években, diákok, tanárok, rendőrök, egészségügyi dolgozók, vagy bármilyen más kör tüntetése, felháborodása kapcsán a legyintő mondat. Hiszen nem vagyok én se diák, se ápoló, se tanár, de még rendőr se. Valóban nem. Ahogyan én sem jártam és nem is járok a CEU-ra. De szeretném, ha a gyerekemnek, ha úgy dönt, meglegyen a lehetősége rá, hogy oda járjon, vagy bárhova máshova járjon, ahova szeretne. Hogy ő válassza meg, hogy milyen világlátású, beállítottságú egyetemi közösségnek a részese szeretne lenni.

Ez az Ő ügye is! Az Övé, aki még meg sem született és a miénk, mindannyiunké. Azoké, akik keseregnek, hogy az Ő ügyük mellett nem áll ki elég széles tömeg. Azoké, akik szomjazzák a szolidaritást. De azoké is, akik nem is tudták eddig, hogy létezik a CEU. Akik azt mondják elsőre, hogy eddig is megvoltam nélküle, ezután is megleszek. Mert ők is ebben a rendszerben élnek, az ő mindennapi életük is azon múlik, hogy vannak-e a rendszernek szabályai és keretei, amiket nem lép át sem Ő, sem a hatalom. Mert ezt a határt most átlépte a kormány. Sokkal durvábban, sokkal leplezetlenebbül és sokkal fájóbban, mint eddig talán bármikor. Saját magát skalpolja meg most a hatalom, hogy ne lógjon ki tovább a kopaszok sorából.

Ami ma a CEU, az holnap az ELTE lesz, vagy a Corvinus, vagy egy vidéki gimnázium, vagy a lakás, amiben éppen laksz, vagy a kínai büfé a sarkon. Nem maradhat senki tovább szó és tett nélkül, mert a rendszer nem fog magától megjavulni. Mert teljesen mást gondol a rendszer jó működéséről a jelenlegi hatalom és azok aki felemelik a szavukat ellene. Mert nem puszta félreértésről van csupán szó, hanem a cél más. Amíg a mi célunk a kiszámítható és folyamatosan előre jutó élet lehetőségét biztosító rendszer létrehozása, addig a kormány célja, hogy minél nagyobb mennyiségű pillanatragasztót juttasson be a hatalom széke és a saját segge közé.

Csak együtt vagyunk elég erősek ahhoz, hogy meghátrálásra kényszerítsük ezt a rezsimet. Mert ők – akárcsak a mindenkori orosz uralkodó elit – csak egy valamiből értenek, az erőből. Hát, ha mindenáron ezt szeretnék, akkor adjuk meg nekik. Had lássák meg, hogy össze tud gyűlni annyi ember egy helyen, akiknek a hangjától megremeg a Várhegy és a Parlament épülete is egyszerre.

De ez csak együtt működik. Ha a rendőr kiáll a diákért, a diák a tanárért, a tanár pedig az ápolóért. Csak együtt van akkora erőnk, amitől megremeg a miniszterelnök térdkalácsa. De ha szétforgácsolódunk, ha engedünk, a Kádár rendszer „csak az egyéni boldogulásom és érdekem számít” és „dögöljön meg a szomszéd lova is” mentalitásának, akkor elsodor az örvény és valahol egészen máshol fog kidobni, mint ahol lenni szeretnénk.
Egymás mellett állva, kéz a kézben sikerülhet csak.