Berkecz Balázs: Így lehetetlenít el egy 77 éves asszonyt és családját az orbáni állam

Piroska Illésné 39 éve él a pécsi levéltár egykori dolgozójaként egy állami lakásban, amit 23 éve próbál megvenni. Neki nem adják el, miközben egy helyettes államtitkár megvehetett már ugyanott egy lakást, viszont most azzal fenyegetik, hogy kiteszik onnan, ha ismét sajtóhoz fordul. Mindezt Pécs sétáló utcáján, Andy Vajna kaszinója mellett. Van kérdés? Nekem van.

Piroska Illésné és családja 1994 óta próbálja megvenni azt a lakást, amit 1978 óta bérelnek a Levéltártól. Piroskáék eddig 29-szer adták be igényüket a lakásvásárlásra, de hiába próbálkoztak, mindig elutasították különböző indokokkal, például, hogy éppen összegzik az ingatlanokat, vagy nem kívánják értékesíteni, de olyan is volt, hogy azt jelezték a hivatalosságok, hogy kb. 3 hónapon belül értékesítésre kerülnek az ingatlanok.

Ugyanakkor – minden félrebeszélés és hivatali egymásra mutogatás ellenére – ugyanabban az épületben mégis elkelt egy lakás 2011-ben, a Fidesz kormány második évében, a vevő az a Dr. Garai Péter, aki 2011-ben a Türr István Képző és Kutató Intézet pécsi igazgatója volt, majd a Magyar Nemzeti Levéltár felügyeletét ellátó Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára lett és jelenleg az Orbán-kormány uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Ugye, micsoda véletlen?! 

Piroska Illésné és családja azonban nem hagyja annyiban a dolgot, nagyon aktívan leveleznek és intézkednek az ügyben (habár az idős asszony egészségét már nagyon megviselték az ügy körüli bonyodalmak), egy 2015 júliusában kelt levelükre a Miniszterelnökségről érkezett válaszlevél, amiben azt írják, hogy nem rendelkeznek elbírálási lehetőséggel, az ügyet továbbították a Magyar Nemzeti Levéltár felügyeletét ellátó Emberi Erőforrások Minisztériuma felé és “Miniszterelnök úr nevében az ügy rendezéséhez sok sikert, kitartást és minden jót” kívánnak Piroska Illésnének.

Talán ennek a lendületnek a megállítására 2015 karácsonyán ünnepekre, és több hétvégére lekapcsolták a villanyt az előlük elzárt villanyóránál, végül bírósági ítélet kellett hozzá, hogy legyen kulcsuk ahhoz a villanyóra szekrényhez, ahol a lekapcsolós “balesetek” történtek. 

Aztán egy újabb levélben 2016-ban még azt válaszolta a Magyar Nemzeti Levéltár az idős pécsi asszony lakásvásárlással kapcsolatos kérelmére, hogy a Levéltár se nem tulajdonosa, se nem kezelője a tárgyi ingatlannak, így nem tudnak neki segíteni, viszont 2017-re megváltozott a hangnem: elkezdődött Piroskáék kiüldözési procedúrája.

Először is azzal kezdte el nyomasztani a jogfolytonosan, 1978 óta lányával és később unokáival is egy háztartásban élő asszonyt a Levéltár, hogy szerintük nem jogszerűen lakik a családja vele a régóta megvásárolni kívánt lakásban, majd egy az ipari gázszolgáltatás árát és mikéntjét firtató Dr. Balla-Faredin Márk ügyvédi levelére válaszolva határozottan jelezte a kafkai és móriczi mélységekben működő apparatcsik, hogy szerintük az ügyben a nyilvánossághoz fordulni a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megszegése lenne, így felmondási okként értelmezik az efféle, felelőtlen lépést.

Én ezen a ponton kérdezem Orbánt és az összes fideszes apparatcsikot, hogy szerintük ez a szint még a rákosista vörös vonal alatt vagy felett van-e?

Szintén szeretném tudni, hogy ki vetett szemet a fideszes haverok közül erre ez az utolsó még állami tulajdonú lakásra ebben a levéltári épületben? – hiszen Garai és Vajna érdekeltsége már bevásárolt ugyanitt.

Lehet, hogy a fideszes maffiaállam és katonái azt hiszik, hogy egy 77 éves asszonyt és családját ilyen módon meg lehet félemlíteni, de nagyon tévednek! 

Mi az Együttben sem hagyhatjuk, hogy bárkit megfélemlítsen ez a rákosist mélységekbe süllyedt orbáni gépezet. Mi nem félünk egyik fideszes kiskirálytól és lekötelezett katonától sem, továbbra is kimondjuk az igazságot, és küzdünk az igazságtalanságok ellen.

Nem hagyhatjuk azt sem, hogy a Fideszesek az elévülési időre hivatkozva megússzák, hogy éveken keresztül meglopták a magyar embereket! Kidolgozott javaslatunk van arra, hogyan számoltatjuk el a fideszes oligarchákat, Orbán Viktort és legszűkebb érdekkörét, amiért szervezetten rabolták ki hazánkat.

Kormányváltás után visszavesszük a törvénytelenül, illetve joggal való visszaéléssel szerzett vagyonokat, jóvátételi adót fizettetünk az oligarchákkal és kárenyhítést juttatunk a rezsim áldozatainak.