A nemzetközi szolidaritással ellentétes és káros Budai Gyulának az Oroszország elleni szankciókról szóló nyilatkozata

Reagálás Budai Gyula interjújára

Az Együtt szerint Budai Gyula interjújában geopolitikai rövidlátását bizonyítja. A Fidesz-kormány a megszálló erőszak melletti kiállásával árt Magyarország nemzetközi megítélésének. A kormány nemzeti érdekeinket csak okos háttér-politizálással képviselheti.

Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa szerint teljesen abszurd a német nézőpont, miszerint politikai-gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra. Álláspontja szerint Ukrajnának és Oroszországnak ugyanakkora felelőssége van az Ukrán válságban. Továbbá úgy gondolja, hogy nem volt konszenzus az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók meghosszabbításáról, derül ki az Indexnek adott interjújában.

Az Együtt szerint Budai Gyula árt Magyarország nemzetközi megítélésének, amikor önleleplezően beszél az oroszok elleni szankciók ügyéről. Geopolitikai rövidlátásról tanúskodik, ha valaki nem érti, miért jelentette egy fél évszázados tabu felrúgását Ukrajna területi integritásának megsértése. Magyarországgal együtt számos más európai ország is kárvallottja az Oroszország elleni szankcióknak, de mások számára mégis világos, miért szükséges ezek fenntartása. Az Oroszországra szabott büntetésnek ára van, de ezeket vállalni kell. A gazdasági károkat pedig más területen végzett jobb kereskedelempolitikával ellensúlyozhatná a kormány.

Az Együtt álláspontja szerint az úgynevezett okos (smart) szankciók fenntartása mindaddig szükséges, amíg Oroszország nem teljesíti a minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeit. A kormány azzal képviselné a valódi magyar nemzeti érdeket, ha okos háttér-politizálással készülne a szankciók későbbi átalakítására. Az azonban, amit jelenleg tesz a Fidesz-kormány, hogy nyíltan kiáll az orosz geopolitikai érdek és a megszálló erőszak mellett, ellentétes Magyarország érdekeivel.

Az Együtt szerint külön felháborító és sértő, hogy a magyar kormány vaknak tetteti magát, és illetékes vezetője egyenlőségjelet tesz az ukrán válságot illetően Oroszország és Ukrajna felelőssége közé.

Budapest, 2016. július 19.